Holtverseny a házi góllövőlista élén
Aktuális és örökstatisztikák: Ez volt a negyedik alkalom, amikor 4–1-re kaptunk ki az NB I-ben.
Harmadszor játszottuk az adott naptári év utolsó mérkőzését a Fehérvárral – és harmadszor kaptunk ki tőle. 2019-ben hazai pályán 2–0-ra, 2020-ban idegenben 3–0-ra, most pedig ugyancsak a Mol Aréna Sóstóban 4–1-re veszítettünk a téli pihenő előtti utolsó mérkőzésen. A fehérváriak elleni idegenbeli mérlegünk tovább romlott, immár nyolc vereségnél tartunk, 6–25-ös gólkülönbséggel.
Az ötödik vereségünket szenvedtük el ebben a bajnokságban, ezeknek a meccseknek az összesített gólkülönbsége 1–15. Nem csoda, hogy a hét győzelemmel sem tudtuk ezt a gyatra gólkülönbséget kompenzálni, így az összesített gólmutatónk a mostani bajnokságban is negatív, miként az eddig lejátszott 148 NB I-es mérkőzésé is.
Rafal Makowski (borítófotónkon) hatodik gólját szerezte, ezzel az aktuális házi góllövőlista élén utolérte Driton Camajt, az örökrangsorban pedig Lucast és Jasir Asanit – ők hárman állnak a tizenegyedik helyen. Amióta NB I-esek vagyunk, most először kaptunk gólt a 25., és szereztünk a 62. percben. A 31. játékpercben (amikor vasárnap Schön Szabolcs a második gólját szerezte) 6–3 a szerzett és a kapott góljaink megoszlása, ennél csak a 45. perc a gólgazdagabb (4–6).
Ebben a bajnokságban a második meccsen a harmadik játékosunkat állították ki (Újpesten kettős emberhátrányban fejeztük be a meccset), kisvárdai pályafutása során Janisz Karabeljov először kapott piros lapot.
NB I-es történelmünk során negyedszer szenvedtünk 4–1-es vereséget, legutóbb több mint három éve, 2019. augusztus 11-én, Debrecenben kaptunk ki ilyen módon.
2022-2023: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (16 forduló után)
Legtöbb mérkőzés: Bohdan Melnik, Driton Camaj, Rafal Makowski, Mario Ilievszki 16-16
Legtöbb játszott perc: Dominik Kovacic 1365, Hej Viktor 1289, Hindrich Ottó 1231
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: D. Kovacic 15, Hej 14, Hindrich, Camaj, Makowski 13-13
Legtöbb végig játszott meccs: Hindrich, Hej, D. Kovacic 13-13
Legtöbbször lecserélve: Camaj 13, Jasir Asani 9, Jasmin Mesanovic 8
Legtöbbször becserélve: Vida Kristopher 12, Ilievszki 10, Jaroslav Navrátil 7
Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Melnik 40, Camaj 25, Makowski 23 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat)
Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: D. Kovacic 562, Ionut-Andrei Peteleu 322, Hej, Artem Odincov 279-279
A házi góllövőlista: Camaj, Makowski 6-6, Melnik, Ilievszki 3-3, Mesanovic, Navrátil 2-2, Janisz Karabeljov, Ötvös Bence, Anton Kravcsenko 1-1. Öngól: Baráth Botond (Vasas), Varga Bence (Kecskemét)
Gólpassz: Camaj 7, Asani 4, Hej 3, Ilievszki, Makowski, D. Kovacic, Széles Imre Antal 2-2, Matheus Leoni, Mesanovic, Karabeljov, Melnik, Navrátil 1-1
Kanadai lista (gól+gólpassz): Camaj 13 (6+7), Makowski 8 (6+2), Ilievszki 5 (3+2), Melnik 4 (3+1), Asani 4 (0+4), Mesanovic 3 (2+1), Navrátil 3 (2+1), Hej 3 (0+3), Karabeljov 2 (1+1), D. Kovacic 2 (0+2), Széles 2 (0+2), Ötvös 1 (1+0), Kravcsenko 1 (1+0), Leoni 1 (0+1)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 155 (9-11. forduló)
Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 4 perc
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 343 perc (6-10. forduló)
Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 30 perc
Sárga lap: Hej 5, Melnik 4, D. Kovacic 3, Leoni, Hindrich, Camaj, Navrátil 2-2, Lucas, Mesanovic, Karabeljov, Asani, Peteleu, Milos Vranjanin, Ötvös 1-1
Kiállítva: D. Kovacic, Ötvös, Karabeljov 1-1
Abszolút rekordok az NB I-ben
Mérkőzések száma: 148
Összesített mérleg: 148 mérkőzés, 57 győzelem, 39 döntetlen, 52 vereség, 185–190-es gólkülönbség, 210 pont, 1,4189 pont/mérkőzés
Összesített hazai mérleg: 71-31-20-20, 100–80, 113, 1,5915 pont/mérkőzés
Összesített idegenbeli mérleg: 77-26-19-32, 85–110, 97, 1,2597 pont/mérkőzés
Legtöbb mérkőzés: Melnik 127
Legtöbb játszott perc: Melnik 10 315
Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 107
Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 91
Legtöbbször lecserélve: Claudiu Bumba 44
Legtöbbször becserélve: Sassá 42
Legtöbb meccs sorozatban: Melnik (2021-2022: 10. forduló-2022-2023: 16. forduló) 40
Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)
Legtöbb gól: Bumba 18
Legtöbb gólpassz: Bumba 17
A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Bumba 35 (18+17)
Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)
Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)
Legtöbb sárga lap: Lucas 28
Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej, Ötvös 2-2