Hiábavaló mesternégyes
Potyogtak a gólok lánycsapatunk mérkőzésén, de hét találattal sem tudtak pontot szerezni.
Esemény- és góldús meccset játszott U19-es csapatunk, amely a Balmazújvárost fogadta a hétvégén. A félidőként született gólok száma (kilenc, illetve nyolc) több meccsre is elegendőek lennének.
A kisvárdai lányok többször is kiegyenlítettek, 2–6-ről 7–7-re alakították az eredményt, de a hajrában már csak a Balmaz talált be, így megnyerte a meccset. A vendégek oldalán a tíz gólt három játékos szerezte (volt egy-egy öt, illetve négy találatig jutott játékosuk), míg a kisvárdai Novák Panna hiába játszott kiemelkedően, és szerzett mesternégyest, ennek ezúttal nem nagyon tudott örülni.
LÁNY U19 ÉSZAKKELETI CSOPORT, 14. FORDULÓ
Várda LA–Balmazújvárosi FC 7–10 (3–6)
VLA: Oláh O. (Lovas L.) – Rácz B., Farkas B., Balogh G. (Juhász B.), Liptai K. (Jedla), Dudás K. (Vámos V.), Novák P., Tugya E., Tugya N. (Prámer), Homoki M., Szűcs K. Edző: Márta Tibor
Gólszerző: Novák P. 4, Balogh G. 2, Szűcs K.
Márta Tibor: – Ha a pozitívumokat akarom keresni a mérkőzésben, akkor az egyik az, hogy a sok beteg ellenére ki tudtunk állni. A második, hogy hét gólt szereztünk, a harmadik, hogy háromszor is ki tudtunk egyenlíteni. A végére azonban elfogyott az erő, így újabb gólokat kaptunk, a tíz kapott találat nagyon sok és megengedhetetlen. Visszatérve a pozitívumokhoz, Novák Panna négy gólja is azok közé tartozik, reméljük a legközelebbi ilyen teljesítménye győzelmet ér majd.
A borítófotón: Novák Panna remekelt, négy gólig jutott