Hetvenötödször voltunk idegenben

2022-10-31 16:52:34
Kisvárda FC

Aktuális és örökstatisztikák: Egyedüli leggyakoribb eredményünk a pénteken elért 1–1-es döntetlen.

Nyolcból hat olyan játékosunk maradt, aki a bajnokság valamennyi mérkőzésén szóhoz jutott. Hej Viktor eltiltás, Jasmin Mesanovic pedig sérülés miatt nem játszhatott Mezőkövesden, egyúttal esetükben tavalyról áthozott sorozatok szakadtak meg – Hej 22, Mesanovic 19 zsinórban játszott meccssorozata szakadt így meg. Bohdan Melnik ellenben már 37 olyan mérkőzésnél tart egyvégtében, amikor lehetőséghez jutott.

Mario Ilievszki a második NB I-es gólját is a Mezőkövesd ellen érte el az augusztusban hazai pályán játszott bajnoki után. Ezúttal az 54. percben talált be, márpedig abban a minitumban eddig se nem kaptunk, se nem szereztünk gólt. Így már csak egyetlen olyan játékperc van, amikor NB I-es meccseinken nem született gól – az első. A nyolcvanadik – amikor a Mezőkövesd kiegyenlített – ugyanakkor nagyon peches időszak, már négyszer kaptunk ilyenkor gólt és egyszer sem szereztünk.

Ez volt a 75. NB I-es meccsünk (borítóképünkön a Mezőkövesden bevetett kezdő tizenegy), amit idegenben játszottunk, és a tizenkilencedik, ami döntetlenre végződött. Az élvonalban tizennegyedszer jártunk úgy, hogy nem sikerült megtartani az előnyünket, a mostani bajnokságban harmadszor – korábban a DVSC (2–2) és a Kecskemét elleni meccseken (3–3) zártunk hasonlóan.

Tizenhetedszer végződött 1–1-re meccsünk a legjobbak mezőnyében, így ez a fajta eredmény már egyedül vezeti a gyakorisági rangsort az 1–0 (16 alkalom) előtt.


2022-2023: Kisvárdai leg-, leg- leg-… (13 forduló után)

Legtöbb mérkőzés: Hindrich Ottó, Bohdan Melnik, Jasir Asani, Driton Camaj, Rafal Makowski, Mario Ilievszki 13-13

Legtöbb játszott perc: Hindrich 1231, Dominik Kovacic 1086, Matheus Leoni 1038

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Hindrich 13, D. Kovacic, Leoni 12-12

Legtöbb végig játszott meccs: Hindrich 13, Hej Viktor, D. Kovacic 10-10

Legtöbbször lecserélve: Camaj 11, Asani 9, Mesanovic 7

Legtöbbször becserélve: Vida Kristopher 11, Ilievszki 8, Jaroslav Navrátil 7

Legtöbb meccs sorozatban aktuálisan: Melnik 37, Camaj 22, Makowski 20 (valamennyi tavalyról áthozott sorozat)

Leghosszabb játszott perc sorozat aktuálisan: Hindrich 1231, D. Kovacic, Makowski 283-283

A házi góllövőlista: Camaj 6, Makowski 5, Melnik 3, Mesanovic, Navrátil, Ilievszki 2-2, Janisz Karabeljov, Ötvös Bence, Kravcsenko 1-1. Öngól: Baráth Botond (Vasas), Varga Bence (Kecskemét)

Gólpassz: Camaj 7, Asani 4, Ilievszki, Hej, Makowski, D. Kovacic 2-2, Leoni, Mesanovic, Karbeljov, Széles Imre Antal, Melnik, Navrátil 1-1

Kanadai lista (gól+gólpassz): Camaj 13 (6+7), Makowski 7 (5+2), Melnik 4 (3+1), Ilievszki 4 (2+2), Asani 4 (0+4), Mesanovic 3 (2+1), Navrátil 3 (2+1), Karabeljov 2 (1+1), Hej 2 (0+2), D. Kovacic 2 (0+2), Ötvös 1 (1+0), Kravcsenko 1 (1+0), Leoni 1 (0+1), Széles 1 (0+1)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 155 (9-11. forduló)

Aktuális kapott gól nélküli sorozat: 13 perc

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 343 perc (6-10. forduló)

Aktuális szerzett gól nélküli sorozat: 39 perc

Sárga lap: Hej 5, Leoni, Hindrich, Melnik, D. Kovacic, Camaj, Navrátil 2-2, Lucas, Mesanovic, Karabeljov, Asani, Ionut-Andrei Peteleu, Milos Vranjanin 1-1

Kiállítva: ­D. Kovacic, Ötvös 1-1


Abszolút rekordok az NB I-ben

Mérkőzések száma: 145

Összesített mérleg: 145 mérkőzés, 56 győzelem, 39 döntetlen, 50 vereség, 183–183-as gólkülönbség, 207 pont, 1,4276 pont/mérkőzés

Összesített hazai mérleg: 70-31-20-19, 100–77, 113, 1,6142 pont/mérkőzés

Összesített idegenbeli mérleg: 75-25-19-31, 83–106, 94, 1,2533 pont/mérkőzés

Legtöbb mérkőzés: Melnik 124

Legtöbb játszott perc: Melnik 10 175

Legtöbbször a kezdőcsapat tagja: Melnik 106

Legtöbb végig játszott meccs: Melnik 90

Legtöbbször lecserélve: Claudiu Bumba 44

Legtöbbször becserélve: Sassá 42

Legtöbb meccs sorozatban: Melnik (2021-2022: 10. forduló-2022-2023: 13. forduló) 37

Leghosszabb játszott perc sorozat: Felipe 1800 (2018-2019: 14-33. forduló)

Legtöbb gól: Bumba 18

Legtöbb gólpassz: Bumba 17

A kanadai lista (gól+gólpassz) éllovasa: Bumba 35 (18+17)

Leghosszabb kapott gól nélküli sorozat: 498 perc (a kapuban Dombó Dávid, 2020-2021: 26-31. forduló)

Leghosszabb szerzett gól nélküli sorozat: 437 perc (2018-2019: 1-5. forduló)

Legtöbb sárga lap: Lucas 28

Legtöbbször kiállítva: Pavlo Lukjancsuk, Cornel Ene, Hej, Ötvös 2-2


Latest match
Paksi FC
2-1
1-0
Kisvárda Master Good
Paks, Paksi FC Stadion
2024-05-18 17:45
OTP Bank Liga, 33. forduló