Hétközi hetes
Idegenben sem spórolt a gólokkal a korábbról elmaradt meccsét bepótoló U12-es csapatunk.
Március második hétvégéjéről elhalasztott meccset pótolt a Várda LA U12-es csapata, amely Múcsonyban járt, és fölényes, hétgólos sikert aratott. A kisvárdai legénység legközelebb vasárnap Mezőkövesden lép pályára.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 16. FORDULÓ
Sajóvölgye Focisuli–Várda LA 0–7 (0–1, 0–3, 0–4)
VLA: Halász E. – Takács D., Kulik, Povhanics, Szpivák, Paronai, Tóth Á., Deniszov, Kapitány. Csereként léptek pályára: Bódi L. (kapus), Csendes Zs., Popovics K., Grica. Edző: Oláh Levente
Gól: Kulik (5.), Csendes Zs. (23., 50. és 70.), Deniszov (37. és 68.), Povhanics (61.)
Oláh Levente: – Az elején nehezen pörögtek fel a srácok, de az első húsz perc után ritmust tudtunk váltani, és ez lendületet adott, ami a mérkőzés végéig kitartott. Futószalagon szállítottuk a helyzeteket, ám ezeknek csak a töredékét sikerült kihasználni, ami sajnos visszatérő probléma. Pozitívum, hogy rengeteg volt a tudatos oldalváltás, emellett pedig sok labdát szereztünk az ellenfél védőzónájában. Összességében nem lehetek elégedetlen, jól nézett ki most a csapat játéka.