Hétfőtől bérletértékesítés

2019-07-05 18:57:40
Kisvárda FC

Szurkolóink ugyanarra a helyre is meg tudják vásárolni bérletüket, ahol az előző bajnokságban is ültek.

Hétfő reggeltől elindul a 2019-2020-as bajnoki szezonra érvényes bérletek értékesítése. Az árak a tavalyihoz képest nem változtak.

Szurkolóinknak természetesen lehetőséget biztosítunk arra, hogy arra a helyre vásárolják meg bérleteiket, ahol az előző szezonban is helyet foglaltak. Erre tíz napot biztosítunk, vagyis július 8. és 18. között foglalva tartjuk az előző évi helyüket. A vásárláskor a szurkolóknak magukkal kell hozniuk az előző évi bérletüket, igazolva, hogy melyik is volt az ő helyük. Július 19-én feloldjuk a foglalásokat, és a megmaradó helyekre is lehet bérletet vásárolni.

Közben július 8-án a szabad helyekre is megkezdődik a bérletárusítás, tehát hétfőtől már azok is vásárolhatnak, akik az előző bajnokságban nem rendelkeztek állandó belépővel.

A bérleteket a Városi Tornacsarnok első emeletén lehet megvásárolni hétfőtől naponta 8 és 15 óra között.


Latest match
Kisvárda Master Good
1-2
0-1
Diósgyőri VTK
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-10 13:00
OTP Bank Liga, 16. forduló