Hemzsegünk a válogatottaktól

2021-08-31 11:50:57
Kisvárda FC

Két helyre összesen három játékosunkat jelöltek a forduló csapatába – plusz az edzőt.

Két helyen összesen három kisvárdai labdarúgó került be az OTP Bank Liga ötödik fordulójának válogatottjába. A metszetbe Herdi Prenga került, aki a Nemzeti Sportnál és a csakfoci.hu-nál is tagja lett az előző játéknap legjobb tizenegyének.

Az NS-nél még Jasmin Mesanovic lett tagja a forduló válogatottjának (Prengával együtt 7-es osztályzatot érdemeltek ki), míg a csakfoci még Claudiu Bumbát válogatta be.

Nemzeti Sport forduló válogatottja – 5. forduló:

A csakfoci.hu kijelöli a forduló edzőjét is, aki – immár másodszor ebben a bajnokságban – vezetőedzőnk, Joao Janeiro lett. A szakportál szövegesen így értékelte a kisvárdaiak beválogatását.

Herdi Prenga: „Az albán válogatott (de horvát állampolgársággal is rendelkező, a szerk.) védő remekül használta ki a testi adottságait, sok párharcot nyert, a kövesdiek alig kerültek helyzetbe a meccs alatt.”

Claudiu Bumba: „A meccs embere volt a Mezőkövesd ellen. Az első gólt megelőzően nem tudtak tisztázni a védők a lövése után, a második találatnál pedig ő szolgálta ki hajszálpontosan Navrátilt.”

Joao Janeiro: „Rendkívül keményen, határozottan játszott a csapata, a kínálkozó lehetőségeket pedig jól használták ki. A várdaiak erejét mutatja, hogy még emberhátrányban is betaláltak. Meglepetésre vezetik az NB I-es bajnokságot.”

A csakfoci.hu forduló válogatottja – 5. forduló:


A borítófotón: Herdi Prenga (pirosban, jobbra) két fórumon is bekerült a forduló válogatottjába

Fotó: Móricz Csaba


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2022-10-08 17:00
OTP Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Újpest FC
4-0
3-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Szusza Ferenc Stadion
2022-10-01 14:30
OTP Bank Liga, 9. forduló