Helycserés támadás
A kisvárdaiak rossz hazai sorozata szakadt meg, így a három pont birtokában megelőztük a Debrecent – BESZÁMOLÓ
Augusztus 24-e óta a Kisvárda Master Good hazai pályán, a Debrecen pedig idegenben nyeretlen, vagyis a két csapat számára volt mivel leszámolni a szombati bajnokin. A két csapat egyébként sem volt jó passzban, a gödröt a Várda részéről a Pakson hosszabbításban kapott gól, a Loki számára pedig a Ferencváros elleni 1–6 mélyítette.
A hullámvölgyből a kikapaszkodást a házigazda kezdte meg azzal, hogy az első negyedóra végén gólt szerzett: Gheorghe Grozav remekül középre lőtt szabadrúgását Anton Kravcsenko toldotta meg, a labda pedig a hálóban kötött ki. Hogy ne legyen fenékig tejfel az élet, arról Claudiu Bumba sérülése gondoskodott, ráadásul Rados Protics is maga alá gyűrte a térdét, ő ilyen állapotban csak a második félidő elejéig bírta.
Addig növelhette volna az előnyét a Várda, pontosabban csapatáét Grozav, de a hosszan előrevágott labdával két esetben is elvétette a célt. Elvitathatatlan, a Debrecen játszott mezőnyfölényben, persze, ezt meg is fordíthatjuk, vagyis a vezetés tudatában csapatunk átadta a területet, és kivárásra játszott. A két erős felépítésű csatárral operáló vendégek részéről mégsem éreztük azt ellenállhatatlan nyomást, de mivel a tizenhatosunk előtt pattogott a labda, azért volt miért izgulni. A védelmünk nagyszerűen helytállt, Kravcsenkót a gólja mellett a mezőnymunkája is dicsérte, de az utolsó pillanatban a kezdő tizenegybe került Rubus Tamás is átjátszhatatlan volt.
A hajrában a csereként beálló Kovácsréti Márk varrhatta volna el a szálakat, de mellé, majd a kapu előtt keresztbe lőtte a labdát, és bár ezek az akciók nem vezettek eredményre, a helycserés támadás összejött: a Várda megelőzte a Lokit, sőt, pontszámban az Újpestet is beérte.
Ezek után nem csoda, hogy a közönség alig engedte le a pályáról a kedvenceket, készültek a szelfik, ment a pacsizás. Megszakadt hát az augusztus vége óta tartó rossz hazai sorozat.
OTP BANK LIGA: 13. FORDULÓ
KISVÁRDA MASTER GOOD–DEBRECENI VSC 1–0 (1–0)
Várkerti Stadion, 2859 néző, v.: Iványi Z. (Albert I., Csatári – Csonka, Lovas)
KISVÁRDA: Felipe – Hej, Kravcsenko, Rubus, Protics (Melnik, 58.) – Lucas, Karaszjuk – Hugo Seco (Kovácsréti, 76.), Bumba (Cukalasz, 26.), Sassá – Grozav. Vezetőedző: Dajka László
DVSC: Kosicky – Kusnyír, Kinyik, Pávkovics, Ferenczi J. – Szécsi M. (Pintér Á., 85.), Haris, Tőzsér, Varga K. (Kundrák, 67.) – Adenji (Trujics, 74.), Garba. Vezetőedző: Herczeg András
Gólszerző: Kravcsenko (1–0) a 13. percben
A gól története
13. perc: Grozav végzett el szabadrúgást balról, az alapvonaltól húsz méterre. Kapu elé csavart, Kravcsenko pedig Garbát megelőzve az ötös vonalánál jobbal úgy szúrt bele, hogy a labda a meglepett Kosicky mellett a kapu jobb oldalában kötött ki. 1–0.