Hazai pályán ők is veretlenek

2020-05-08 11:08:49
VLA

A Várda LA U16-os lányainak 2019-2020-as mutatói.

Az MLSZ által megrendezésre kerülő háromnegyed pályás U16-os lány bajnokság Észak-Kelet csoportjában szereplő Várda LA 16 csapata a hétfőn megjelent határozat értelmében a bajnokság 6. helyén zárta az idei szezont tíz megszerzett ponttal.

A nyolccsapatos bajnokságból mindösszesen hét teljes fordulót sikerült megrendezni, U16-os lányaink ezalatt három győzelmet, egy döntetlent valamint három vereséget követően szerezték meg a hatodik pozíciót a zárótabellán.

Hazai körülmények között ők is kitűnően szerepeltek, hiszen az otthon lejátszott mindkét mérkőzésüket megnyerték, összesítve 11–3-as gólkülönbséggel, így hazai pályán hibátlanok maradtak U16-os lányaink.

A sorsolás úgy alakult, hogy vendégként ötször lépett pályára csapatunk, ezekből a mérkőzésekből egy-egy győzelem és döntetlen, továbbá három vereség született.

A VLA-s lányok az idei szezonban a nyíregyházi Nyírség NSC, a Cigánd, valamint a Gesztelyi FCE csapatait győzték le, az egyetlen döntetlenjüket a Balmazújvárosi FC együttese ellen érték el idegenben, és a Kazincbarcika, Csenger Petőfi DSZSE, valamint a Mezőkövesd csapatai ellen szenvedtek el vereséget.

Legnagyobb különbségű győzelmüket hazai pályán a Gesztely FCE ellen aratták (7–1), idegenben a Nyírség NSC csapatát győzték le 4–0-ra.

A házi góllövőlista élén az U14-es korosztályhoz hasonlóan itt is Farkas Felícia zárt négy szerzett találattal, megosztott második helyen végzett Jávor Szandra, Lakatos Zsaklin és Molnár Lívia három-három jegyzett találattal, míg Adamcsik Karolina és Turcsik Zsófia zárt két-két találattal.


A borítófotón: Molnár Lívia a három góljából itt éppen az egyiket szerzi, Jávor Szandra (mögötte) és Farkas Bianka (balra) szeme láttára


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló