Hatvanban hetvenkedhetünk

2020-11-21 15:40:43
Kisvárda FC

Az első kör utolsó bajnokijára is kiterjesztené remek sorozatát NB III-as legénységünk.

Az első kör utolsó bajnokija vár tartalékcsapatunkra az NB III-ban, ahol 2020-ban a tervek szerint még két, tavaszról előrehozott mérkőzést is rendeznek. A nyolc mérkőzés óta veretlen, a legutóbbi 13 összecsapásából pedig mindössze egyet elveszítő Kisvárda Master Good II a háromrészes vereségsorozatát legutóbb a bennmaradásért vívott harcban jelenleg a közvetlen riválisának számító Sajóbábonyt idegenben 4–0-ra megleckéztető Hatvan vendége lesz vasárnap.

„Ellenfelünk kétarcú csapat, nagyon ki tud kapni, de szép győzelmeket is aratott már. Idegenben sebezhetőek, de hazai pályán jó teljesítményre képesek, figyelemre méltó, hogy otthon az első félidei teljesítményük a csoportban az egyik legjobb, ezért nem vehetjük őket félvállról. Ami minket illet, az utóbbi időben nyugodtan tudtunk készülni, bízom benne, hogy a héten mutatott hozzáállás és edzésmunka elegendő lesz ahhoz, hogy megszerezzük a három pontot” – nyilatkozta az újabb mérkőzés kapcsán Kocsis János, a Kisvárda Master Good II edzője.


NB III KELETI CSOPORT, 19. FORDULÓ

Vasárnap, 13.00

FC Hatvan (17.)–Kisvárda Master Good II (8.)

V.: Práth


Latest match
Kecskeméti TE
1-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kecskemét, Széktói Stadion
2023-05-26 18:15
OTP Bank Liga, 33. forduló