Háromszori vezetés, de csak egy pont

2022-10-14 22:32:53
Kisvárda FC

Közel jártunk a győzelemhez Kecskeméten, ahol egyetlen csapat sem tudott még nyerni. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

Az újoncként hazai pályán veretlen, a bajnokságban a meccsek rendes játékidejében egyszer sem vesztésre álló (egyetlen, fehérvári vereségük alkalmával a hosszabbításban kapták a vesztüket jelentő gólt) Kecskemét vendégeként kezdtük a 11. fordulót, egyben zártuk a bajnokság első körét péntek este. Míg két hete Újpesten Milos Vranjanin és Dominik Kovacic, a Vasas ellen pedig Hej Viktor és Széles Imre Antal alkotta a belsővédő-párosunkat, addig Kecskeméten megint kicserélődtek az ebben a szerepkörben lehetőséghez jutó játékosok, ezúttal a sérülésből felépült Anton Kravcsenko és az eltiltását letöltő Dominik Kovacic került a védelem tengelyébe, miután Széles megsérült. Kecskeméti oldalon vállalta a játékot a kapus Varga Bence, aki egy hete Újpesten a büntető hárítása közben szenvedett agyrázkódást.

Negyedóra elteltével megint a kecskeméti kapus került főszerepbe, Jasir Asani balról beívelt szabadrúgása után öngólt vétett, és csaknem sírásra görbülő szájjal fogadta játékostársai vigasztaló ölelését. Megint öngóllal vezettünk, szinte ugyanakkor, mint legutóbb a Vasas ellen. Aztán a második gól is szinte ugyanakkor született, mint a fővárosiak ellen, de most nem mi dupláztuk meg az előnyünket, hanem a Kecskemét egyenlített, jogosan megítélt tizenegyesből.

Pedig a két gól között Driton Camaj lövése gólt ígért, de középre tartott, az egyenlítést követően pedig a másik oldalon Tóth Barna fejese ment mellé, majd Szuhodovszki Soma közeli lövését védte bravúrral Hindrich Ottó. Szünetig mindkét csapat vezethetett volna, ám maradt a döntetlen.

A második félidő első negyedórája után is, miután gyors egymásutánban itt is, ott is született gól. Camaj első gólját még les miatt érvénytelenítették, az újabbat azonban már senki nem vehetett el tőle. Újra vezettünk – de csak négy percig. Egy védelmi hibát követő szögletből másodszor is egyenlített a KTE, bizonyítva, hogy nemcsak megszerezni, megtartani sem könnyű vele szemben az előnyt. Sőt, a második egyenlítést újabb hazai gól követhette volna, de azt a helyzetet megúsztuk, mert Hindrich nagyot védett.

Később is inkább a Kecskemét volt veszélyesebb, de a hajrában egy kontrából elszaladtunk, Rafal Makowski pedig kihagyhatatlan helyzetbe hozta a csereként beállt Ötvös Bencét, aki harmadszor is vezetéshez juttatta csapatunkat.

Nagyjából tíz percet kellett kihúzni, hogy mi lehessünk az első csapat, amelyik győzni tud Kecskeméten, de nem sikerült, most hat percre rá érkezett a hazaiak egyenlítése, és mivel a ráadásban is a tizenhatosunk környékén pattogott a labda, a háromszori vezetés után sem lehettünk elégedetlenek a döntetlennel.


OTP BANK LIGA: 11. FORDULÓ

KECSKEMÉTI TE–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–3 (1–1)

Kecskemét, Széktói Stadion, 2108 néző, v.: Káprály (Horváth Z., Medovarszki J.)

KECSKEMÉT: Varga B. – Szabó A., Szalai G., Belényesi Cs. – Szuhodovszki (Sági, 84.), Vágó L. – Nagy K. (Djuranovics, 84.), Katona B., Banó-Szabó (Rjasko, 94.), Zeke – Tóth B. (Szabó L., 66.). Vezetőedző: Szabó István

KISVÁRDA: Hindrich – Hej, Kravcsenko, D. Kovacic, Leoni – Melnik (Ötvös, 71.), Karabeljov (Vranjanin, 91.) – Asani (Vida K., 71.), Makowski, Camaj (Navrátil, 77.) – Mesanovic (Ilievszki, 91.). Vezetőedző: Török László

Gólszerző: Varga B. (öngól, 0–1) a 17., Nagy K. (11-esből, 1–1) a 37., Camaj (1–2) az 53., Katona B. (2–2) az 57., Ötvös (2–3) a 81., Duranovics (3–3) a 87. percben


A gólok története

17. perc: Szabadrúgáshoz jutottunk a tizenhatos baloldali sarkától, Camaj ezúttal átlépte a labdát, amit Asani ívelt ballal élesen a kapu elé. Kravcsenko feje felett elszállt a labda, ami a földre ülő Varga Bence bal térdéről a jobb alsó sarokba pattant. Öngól, 0–1.

37. perc: A bal oldalon Banó-Szabó kapott labdát a tizenhatoson belül, amikor a mögötte helyezkedő Asani a térdével beleakadt a lövésre lendülő lábába. A megítélt tizenegyesből Nagy Krisztián jobbal, a jobbra vetődő Hindrich helyére, a kapu közepébe lőtte a labdát, 1–1.

53. perc: Melnik harcolt két kecskemétivel az oldalvonalnál, majd Hej szerezte meg a labdát, ő a jobb oldalon, az alapvonalról középre adott. A labda megcsúszott Nagy Krisztián fején és Camaj elé került, aki ballal átvette, majd az ötös sarkáról a jobb felső sarokba zúdította, 1–2.

57. perc: Szuhodovszki baloldali szöglete után Vágó Levente csúsztatta meg a labdát, ami Katona Bálint elé került, ő pedig Camajt megelőzve 14 méterről jobbal a kapu bal oldalába lőtte, 2–2.

81. perc: Mesanovic indította a bal oldalon ziccerbe kerülő Makowskit, aki önzetlenül az akciót követő Ötvös elé tálalt, ő pedig nyolc méterről jobbal a jobb alsó sarokba passzolta, 2–3.

87. perc: Varga Bence kirúgása után a kisvárdai térfél közepén Katona Bálint hámozta át magát Leonin, jobbra Szabó Leventéhez játszott, ő egyből középre adott, középen elsuhant a labda, az ötös túlsó sarkán üresen érkező Djuranovics hat méterről jobbal a földre lőtte a labdát, ami Hindrich keze mellett a rövid saroknál a kapu jobb oldalába vágódott, 3–3.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló