Háromból kettő az Újpest ellen

2023-12-15 17:38:43
Kisvárda FC

A fiatal spori ebben a párosításban idén már vezetett mérkőzést.

Kilencedik NB I-es meccséből immár a második lesz Kisvárda Master Good–Újpest FC bajnoki Rúsz Mártonnak, akire a szombati, évzáró bajnokink vezetését bízták. Csapatunknak az Újpest ellen vezetett először, idén február 21-én, amikor 2–1-re nyertünk a Várkertben. A 29 éves spori a harmadik meccset vezeti majd nekünk, és eddig veretlenek vagyunk az általa dirigált bajnokikon, hiszen az augusztusi, MTK elleni idegenbeli partin 0–0 lett a vége.

Ezen a két meccsen tizenegyest nem ítélt és a piros lapot sem vette elő, a sárgát viszont négyszer, háromszor nekünk, egyszer pedig újpesti játékosnak felmutatva. (A Kisvárda–MTK meccsen nemcsak gól, sárga lap sem „született”.)

Nyolc eddigi NB I-es meccséből a legtöbbet, hármat-hármat az MTK-nak és a Kecskemétnek vezette, szombaton ezen csapatokhoz csatlakozik a Kisvárda és az Újpest a gyakorisági rangsora élén.


OTP BANK LIGA: 17. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD (12.)–ÚJPEST FC (8.)

Várkerti Stadion, szombat, 15.00

Vezeti: Rúsz Márton (Márkus Tamás, Berényi Ákos – tartalékjátékvezető: Antal Péter)


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló