Három-három góllal és assziszttal az élen

Szezonstatisztikák: Fókuszban a találatok és az előkészítések.
Az OTP Bank Liga őszi szezonjának 17 mérkőzése után két háromgólos játékosunk áll a házi rangsor élén. Mindketten, tehát Jasmin Mesanovic és Mario Ilievszki is két-két mérkőzésen találtak be – előbbi Zalaegerszegen duplázott és még az Újpest ellen talált be idegenben, Ilievszki pedig az Újpest elleni évzárón ért el két gólt és még a Kecskemét hálóját vette be ugyancsak itthon.
Rajtuk kívül még három olyan játékosunk van, akik két-két mérkőzésen bizonyultak eredményesnek, ők két góllal zárták az őszt: Balogh Norbert a Mezőkövesd és a Paks kapujába talált be, Branimir Cipetic a Mezőkövesd és az MTK ellen értékesített egy-egy büntetőt, Driton Camaj pedig a Fehérvár és a Diósgyőr hálóját vette be. Összesen tizenkét játékosunk talált be az ellenfelek kapujába, heten is egyszer-egyszer voltak eredményesek.
Tizenkilenc góllal zártuk az idényt, a találatok számát a végén szépen kikozmetikázta az Újpest elleni négyes. Ez volt az egyetlen mérkőzésünk, amikor négyet szereztünk egy meccsen, egyszer értünk három gólt (MTK), háromszor kettőt (Zalaegerszegen és Újpesten, valamint a Mezőkövesd ellen itthon), hat mérkőzés volt, amikor egy-egy gólt értünk el és ugyancsak hat olyan meccsünk volt, amikor nem találtunk be.
A 19 szerzett gól a második legkevesebb a mezőnyben, csak a Mezőkövesd mutatója gyengébb (17) ezen a téren. A kapott gólokat tekintve viszont csak a mezőny első öt helyezettje rendelkezik kevesebbel, vagyis egyértelmű, hogy ezen a téren fejlődtünk menetközben, hiszen hat fordulót követően már 12 gólt szedtünk be. Egyszer kaptunk négyet (DVSC idegenben), négyszer hármat (Kecskemét, Újpest, Fehérvár, Paks – rendre idegenben), háromszor kettőt (a Diósgyőrtől mindkét meccsen, valamint a Kecskeméttől hazai pályán), öt meccsen kaptunk egy-egy gólt és négy olyan találkozónk volt (Zalaegerszegen, az MTK otthonában, a DVSC és a végén az Újpest ellen egyaránt itthon), amikor nem rezdült a hálónk.
A legtöbb gólt az Újpest ellen értük el (két meccsen hatot), a legtöbbet pedig a Kecskeméttől kaptuk (két meccsen ötöt). Akikkel már kétszer játszottunk (ZTE, Kecskemét, MTK, DVSC, Diósgyőr, Újpest), azok ellen legalább egy gólt szereztünk – igaz, kaptunk is mindenkitől.
Két tizenegyest lőhettünk a szezonban (Cipetic mindkettőt értékesítette), ellenünk négy büntetőt végezhettek el – azokból három gól született (a DVSC, a Kecskemét és a Diósgyőr elleni meccseken), a paksi Hahn János büntetőjét ellenben kapusunk, Kovács Marcell hárította.
Ahogy gólból, gólpasszból is három áll Mario Ilievszki neve mellett, így a kanadai listát északmacedón támadónk vezeti. A legtöbb assziszt (négy) Jaroslav Navrátil nevéhez fűződik, így „összetettben” ő a holtversenyes második a három előkészítéssel büszkélkedő Cipeticcsel együtt. A gólpasszoknál megengedőek vagyunk, a gól előtti utolsó labdaérintésünket is annak vesszük, ahogy a kiharcolt büntetőt is. Egyetlen olyan gólunk volt az ősszel, amikor a legnagyobb jóindulattal sem tudtuk kinek adni az előkészítést, hiszen a Kecskeméten szerzett Milos Szpaszics-találatot megelőzően egy hazaadást ívelt az ellenfél kapusa, Varga Bence a játékosunkhoz.
GÓLOK ÉS GÓLPASSZOK – 2023 ŐSZI SZEZON
A házi góllövőlista: Jasmin Mesanovic, Mario Ilievszki 3-3, Balogh Norbert, Branimir Cipetic, Driton Camaj 2-2, Milos Szpaszics, Vida Kristopher, Alaksandar Jovicic, Széles Imre Antal, Czékus Ádám, Jaroslav Navrátil, Boban Nikolov 1-1
Gólpassz: Navrátil 4, Ilievszki, Cipetic 3-3, Rafal Makowski, Nikolov 2-2, Szpaszics, Mesanovic, Ötvös Bence, Bohdan Melnik 1-1
Kanadai lista (gól+gólpassz): Ilievszki 6 (3+3), Cipetic 5 (2+3), Navrátil 5 (1+4), Mesanovic 4 (3+1), Nikolov 3 (1+2), Balogh N. 2 (2+0), Camaj 2 (2+0), Szpaszics 2 (1+1), Makowski 2 (0+2), Vida K. 1 (1+0), Jovicic 1 (1+0), Széles 1 (1+0), Czékus 1 (1+0), Ötvös 1 (0+1), Melnik 1 (0+1)
A borítófotón: Mario Ilievszki a gólok tekintetében és a kanadai rangsorban is első
Fotó: Móricz Csaba

