Három gólig eljutottunk
Nemcsak az első törökországi találatainkat, hanem az első győzelmünket is megszereztük – BESZÁMOLÓ
Sidéből Larába tett át a székhelyét csapatunk hétfőn – de csak egy mérkőzés erejéig, hogy a múlt szerdai útitárssal (a két csapat egy fedélzeten utazott Bécsből Antalyába) NS Murával megmérkőzzön. A szlovén élvonalbeli bajnokság hatodik helyezettje volt az ellenfél.
Csapatunkban a kezdőként pályára lépők ezúttal hatvan percet játszottak, és éppen 2–0-s előnnyel adták át a stafétát az őket követőknek. Az első játékrész vége előtt Boban Nikolov szemfüles találattal szerezte meg küldöttségünk első törökországi találatát, majd amikor már az oldalvonalnál toporogtak az újonnan beállók, Driton Camaj (borítófotónkon jobbra) növelte az előnyt.
Milos Szpaszics találatával már 3–0 volt ide, majd a hajrára beállt a felnőttek között debütáló Borisz Ponomarenko kapus, és bár volt két szép védése, végül a muraiak felavatták őt.
Játékban még mindig van hova javulni, de örömteli, hogy egyesek megtalálták a góllövőcipőt. és hát az előszezonban sem árt nyerni, az erő mellett az önbizalmat is építeni kell, ami nagyon ránk fér.
Még egy mérkőzés vár a csapatra Törökországban a pénteki hazautazás előtt – csütörtökön kazah ellenféllel nézünk farkasszemet.
ELŐKÉSZÜLETI MÉRKŐZÉS
KISVÁRDA MASTER GOOD–NS MURA (Szlovén) 3–1 (1–0)
Lara
KISVÁRDA. A 60. percig: Kovács M. – Cipetic, Matic, Széles, Körmendi – Nikolov, Melnik – Makowski, Balogh N., Camaj – Mesanovic A 60. perctől: Kovács M. (B. Ponomarenko) – R. Stefan, Lippai, Jovicic, Alic – Lucas, N. Ponomarenko – Navrátil, Ötvös, Szpaszics – Ilievszki
Gól: Nikolov, Camaj, Szpaszics, illetve Kasalo
43. perc: Camaj ívelt balról, a tizenhatos sarkáról a túloldalra, ahol Makowski lőtte kapu elé a labdát, ami egy védőn irányt változtatva Nikolov elé került, ő pedig két méterről jobbal a kapuba passzolt, 1–0.
59. perc: Nikolo pörgette ki a labdát jobbra Cipetichez, ő az alapvonaltól középre adott, Camaj pedig négy méterről jobbal a jobb alsó sarokba spiccelte, 2–0.
74. perc: Ilievszki indította a bal oldalon Szpaszicsot, aki bevezette a labdát az ötösön belülre, majd három méterről jobbal a kapus mellett a bal alsó sarokba lőtte, 3–0.
85. perc: Spasojevic indult meg középen, balra Kasalo elé tolta a labdá, és ő az ötös sarkától jobbal a bal felső sarokba lőtte, 3–1.