Három fronton is a DVSC ellen
Az öt pályára lépő utánpótlás-csapatunkból kettő játszik hazai környezetben szombaton. BEHARANGOZÓ
Az élvonalbeli utánpótlás-bajnokságokban szereplő hét csapatunk közel ötöt szólít a pályára a kötelesség szombaton. Míg az U19-esek Békéscsabára látogatnak és az U16-osok a Győrt fogadják, addig a három legkisebb korosztályos csapatunk egyaránt a DVSC-vel játszik.
MLSZ ORSZÁGOS U19 ALAPCSOPORT, 6. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Békéscsaba 1912 Előre SE (5.)–Várda LA (8.)
Csernijenko Ruszlan, a VLA edzője: – Szeretnénk feledtetni a legutóbbi mérkőzésen elszenvedett vereséget. Ehhez elsősorban a támadójátékunknak kell javulnia, ha védekezésben nem követünk el hibákat, akkor jó eredményt érhetünk el a Békéscsaba otthonában.
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT CSOPORT, 7. FORDULÓ
Szombat, 10.00: Várda LA (1.)–ETO FC Győr (9.)
Katona György, a VLA edzője: – Jól felkészített csapat érkezik hozzánk, remek edzővel. Évről évre jól szerepel az aktuális bajnokságban, stílusos labdabirtoklásra törekvő együttes, a keretükben több válogatott játékos is szerepel. Mi szeretnénk kijavítani a múlt heti botlást, amiből nagyon sokat tanultunk. Bízunk benne, hogy ez látható lesz már hétvégén is, és mindenki a legjobbját hozza a posztján mindhárom szegmensben. Ha a védekezésünk kompakt lesz, elől pedig igazán „élesek” leszünk, akkor itthon maradhatnak a pontok. Ez a cél!
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 5. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Várda LA (11.)–DVSC (1.)
Törtei Tamás, a VLA edzője: – Három fővárosi csapat elleni mérkőzéssel indítottuk a bajnokságot, sajnos nem sok sikerrel. A Debrecen ellen mindenképpen szeretnénk elkezdeni gyűjtögetni a bajnoki pontokat. Sajnos nem a legerősebb csapattal tudunk felállni, de ennek ellenére bizakodó vagyok, mert jó felfogásban edzettek a játékosok.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 7. FORDULÓ
Szombat, 12.00: DVSC–Várda LA
Deák Béla, a VLA edzője: – Nagyon jó mérkőzésre van kilátás, ugyanis a Debrecen a csoport egyik legjobb csapata, amely még az idei évben nem talált legyőzőre. Éppen ezért a tavalyi szezonhoz hasonló nagyon szikrázó és kiélezett összecsapásra számíthatunk. Szeretnénk a saját játékunkkal nyerni Debrecenben, és tovább folytatni jó sorozatunkat.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 7. FORDULÓ
Szombat, 10.00: DVSC–Várda LA
Oláh Levente, a VLA edzője: – A bajnokság egyik legerősebb játékerőt képviselő csapatához látogatunk, így utánpótlás szinten jó mérkőzésre van kilátás. A hiányzók ellenére szeretnénk a saját játékunkat játszani, aztán meglátjuk, hogy hol is tartunk jelenleg. Ezen a találkozón is fontos lesz, hogy a helyzeteinkkel hogyan sáfárkodunk, mivel meggyűlt a bajunk a befejezésekkel a közelmúltban. Célunk továbbá ezen a mérkőzésen, hogy csapat szinten taktikailag lépjünk egyet előre, hiszen folyamatosan fejlődnünk kell. Ha ez így lesz, remélhetőleg az eredményben is megmutatkozik.
A borítófotón: A legutóbbi, Pécs elleni hazai meccsen korán szerzett gól jelentette U16-es csapatunk győzelmét
Fotó: Ombodi Tamás