Három a vége – ez azért sok(k)

2022-08-05 03:15:29
Kisvárda FC

Megfáztunk Északon, de ki tudja, mi a vége, ha az első (les)gólt nem adják meg. HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

Az azért a helyiek szerint sem szokványos, hogy augusztus elején ilyen hideg legyen Norvégiában. Csütörtökön borongós napra keltünk, kilenc Celsiusnál nem nagyon mutattak többet a hőmérők és az eső is vigasztalanul esett Moldéban. Egészen az Európa-konferencialiga harmadik selejtezőkörös mérkőzésének kezdetéig, és ha nem is lett egycsapásra kánikula, azért elviselhetőbbé váltak a körülmények, amikor elállt.

Kezdés előtt felzúgott a „Kisvárda, Kisvárda!” buzdítás, ismét volt, aki elkísérje otthonról a csapatot és egy kisebb, Norvégiában élő kolónia is kijött nekünk szurkolni. A második percben például azért, hogy a baloldali szárnyvédő, Kristoffer Haugen tiszta helyzetből leadott lövése ne találjon kaput – nem is talált. A következő lehetőség előttünk adódott, de Ötvös Bence lövését blokkolták, majd Hej Viktor jobb- és Driton Camaj baloldali elfutását követően nem sikerült a kapuba gyötörni a labdát.

Hamar kirajzolódott, hogy kontrajátékra rendezkedtünk be, és a biztos védekezésből igyekeztünk ellencsapást indítani. Akadt néhány ígéretes meglódulásunk, de nem sikerült azokat veszélyt érően befejezni, Az első játékrész végén Janisz Karabeljov lökete fölé szállt, Datro Fofana fordulásból leadott lövését pedig Artem Odincov védte, így szünetig nem született gól.

A második játékrész elején sem úgy tűnt, hogy beindul a henger, de Erling Moe, a Molde edzője jó érzékel cserélt, és a beküldött duó egyik tagja, Etzaz Hussain megszerezte a vezetést. Igaz, lesről talált a hálóba, de VAR híján a játékvezető gólt ítélt, új mederbe terelve a mérkőzést. Feljebb húzódtunk, de kontragólt kaptunk, az egyértelműen a mezőny fölé növő elefántcsontparti Fofana a felezővonaltól vitte a labdát a kapuig. A meccset követő sajtótájékoztatón egyesek Diego Maradona 1986-os világbajnokságon, az angolok ellen született találatához hasonlították a történteket.

A harmadik gól kegyelemdöfésként érkezett, a végén megpróbáltunk szépíteni – kevés sikerrel. Kár az összezuhanásért, a háromgólos különbség nem feltétlenül reális, de nem kell, hogy sokként érintse a csapatot, mert nemcsak a visszavágó (augusztus 11.) van a nyakunkon, hanem a vasárnapi (15.30), Mezőkövesd elleni bajnoki is.

Küldöttségünk péntek hajnali negyed kettőkor szerencsésen landolt a debreceni repülőtéren.


EURÓPA-KONFERENCIALIGA: SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS

MOLDE FK (norvég)–KISVÁRDA MASTER GOOD 3–0 (0–0)

Molde, Aker Stadion, 3404 néző, v.: Sztojcsevszki (Kosztadinov, Petreszki – északmacedónok)

MOLDE: Karlström – B. Hansen, Haugan, Risa – Linnes, Gredem (Hussain, 58.), Mannsverk, Breivik (Ödegard, 88.), Haugen (Knudtzon, 73.) – Zekhnini (K. Eriksen, 58.), D. Fofana. Vezetőedző: Erling Moe

KISVÁRDA: Odincov – Hej, Kravcsenko (Vranjanin, 86.), D. Kovacic, Leoni – Karabeljov (Lucas, 72.), Ötvös – Navrátil (Asani, 72.), Makowski (Melnik, 62.), Camaj (Ilievszki, 86.)– Mesanovic. Vezetőedző: Török László

Gólszerző: Hussain (1–0) a 62., D. Fofana (2–0) a 80., Linnes (3–0) a 82. percben


A gólok története

62. perc: Hussain baloldali beadása mindenki előtt elsuhant, a tizenhatos túlsó sarkától Linnes lőtte vissza a labdát, amelybe a pályára az alapvonalon túlról visszalépő, lesen lévő Hussain szúrt bele jobbal, és a labda a léc alá vágódott a jobb felső saroknál, 1–0.

80. perc: Fofana a félpályánál kiosztott egy esernyőcselt Kravcsenkónak, meglódult középen, átjátszotta Hejt és Kovacicot, Leoni is lepattant róla, majd Odincov teste alatt is átpöckölte a labdát, ami az üres kapu felé gurult, a visszafutó Leoni nem érte el, Fofana pedig egy lépésről jobbal az üres kapuba pöckölte, 2–0.

82. perc: Breivik vezette rá a labdát a védelemre, majd jobbra Linnes elé játszotta, ő pedig éles szögből, tíz méterről jobbal a jobb alsó sarokba lőtte, 3–0.


A borítófotón: A kapunkban a norvég csapat harmadik gólja

Fotó: Móricz Csaba


next match
Kisvárda Master Good
FK Molde
Kisvárda, Várkerti Stadion
2022-08-11 21:00
Európa-konferencialiga, 3. selejtezőkör, visszavágó
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-2
2-1
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2022-08-07 15:30
OTP Bank Liga, 2. forduló