Hárman is dupláztak a válogatottakban

2022-08-30 09:21:55
Kisvárda FC

Jelentős a kisvárdai jelenlét az ötödik forduló legjobbjainak csapatában és még edzői téren is.

Két fórumon is ugyanazt a három játékosunkat választották be a forduló válogatottjába: a csakfoci.hu és a Nemzeti Sport is Anton Kravcsenkót, Driton Camajt és Jasmin Mesanovicot (borítófotónkon pirosban) tartotta arra érdemesnek, hogy bekerüljön az ötödik játéknap legjobb tizenegyébe.

A Nemzeti Sport keddi számában közzétett összeállításából kiderül, hogy Driton Camaj gólját látták a forduló találatának (montenegrói szélsőnk tavasszal, a fehérvári meccsen is a legiinkább szépségdíjas gólt jegyezte, a Nemzeti Sport ábráján a mostani gólja) – ez a gól az MLSZ-nél a második lett, Mesanovicé pedig a harmadik.

Az 5. forduló válogatottja a Nemzeti Sportnál:

A csakfoci.hu szokás szerint szövegesen indokolta meg a játékosok beválogatását. Itt annyi a plusz, hogy a forduló válogatottjának edzője Török László lett.

Anton Kravcsenko: „Remekül megoldotta a védekező feladatát és emellett a támadások segítésére is maradt energiája. Az első félidőben volt egy remek fejese, amit Kovács hatalmas bravúrral tolt a lécre.”

Driton Camaj: „Kiváló formát mutat az új idényben, már négygólos a bajnokságban. Ő kezdte meg a gólgyártást a Fehérvár ellen. Becsapta Larsent és hat méterről a hosszú felsőbe lőtt.”

Jasmin Mesanovic: „A második félidő elején egy csellel két védőt lerázott, majd kiosztott egy gólpasszt. Nem sokkal később pedig 12 méterről fejelt óriási gólt. Camajjal együtt csapata legjobbja volt.”

Török László: „Már az első félidőben is kapura veszélyesen játszottak, szünet után pedig fokozni tudták a nyomást, aminek sima siker lett a vége a Vidi ellen.”

A csakfoci.hu válogatottja az 5. fordulóban:


next match
Kisvárda Master Good
Zalaegerszegi TE FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-02 14:30
OTP Bank Liga, 23. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Tiszakécskei LC
0-3
0-0
Kisvárda Master Good
Tiszakécske, Városi Sportcentrum
2024-02-28 18:00
Mol Magyar Kupa, nyolcaddöntő