Hárman érték el a harmincas határt

Visszapillantó 2020-2021-re: Fókuszban a pályán töltött meccsek, percek.
NB I-es csapatunk szereplésének értékelését a statisztikát segítségül hívva a pályára lépésekkel, a pályán töltött percekkel kezdjük. A 2020-2021-es bajnokságban 31 futballistát vetettünk be. Ez több, mint az első NB I-es évünkben, 2018-2019-ben foglalkoztatott játékosaink (28) száma, és kevesebb, mint a tavalyi, 2019-2020-as adat (34).
Olyan játékosunk nem volt, aki mind a 33 fordulóban szerephez jutott volna. A legtöbb mérkőzést Sassá játszotta, aki mindössze egyetlen fellépést mulasztott el, harmadik meccsünkről, a Puskás Akadémia elleni hazai összecsapásról (0–3) hiányzott, utána zsinórban harminc bajnokin volt érdekelt. Őt Claudiu Bumba követi, aki csak az első és az utolsó fordulóban nem lépett pályára, a legtöbb percet a pályán töltő Dombó Dávid pedig háromszor maradt ki. Egy-egy meccsen kapott bizalmat az NB III-as csapatban végig foglalkoztatott Szőr Levente, Himics László és a Paks elleni utolsó meccsen becserélt, ezzel kisvárdai színekben 56. játékosként az NB I-ben lehetőséghez jutott Artem Odincov.
Ha az elejétől a végéig játszott meccsek számát nézzük, akkor Dombó Dávid, Bohdan Melnik és Hej Viktor került fel a dobogóra, a 31-ből nyolc futballistának nem volt végig játszott mérkőzése, amiben annak is szerepe lehetett, hogy most először a teljes bajnokságban ötöt lehetett cserélni mérkőzésenként. Érdekes, hogy Sassának csak négy, valamint a 28 alkalommal bevetett Jaroslav Navrátilnak is csak egy olyan meccse volt, amelyet elejétől a végéig a pályán töltött. A játszott percek alapján is az előző kategória dobogósai végeztek az első három pozícióban. A kezdő tizenegybe kerülések alapján viszont Bumba leszorította a dobogóról Melniket. A 31 pályára lépő futballista közül 28 megkapta az esélyt Supka Attila vezetőedzőtől, hogy legalább egyszer a pályán legyen a kezdő sípszó pillanatában.
A négy vizsgált szempont alapján összeállítottuk az alapcsapatot, vagyis az első 11 helyen végzett futballistát igyekeztünk a csapatunk által szinte végig alkalmazott 1–4–2–3–1-es játékrendszerbe illeszteni. Nos, természetesen ezekben az összeállításokban egyszer sem lépett pályára csapatunk a 33 forduló során, a meccsek száma alapján megállapított csapat túl támadó, a végig játszott mérkőzések szerinti tizenegy meg túlságosan védekező típusú. Utóbbi érthető, hiszen védőt a legritkább esetben cserélnek az edzők, így nem csoda, hogy a bekkeknek van a legtöbb esélyük a végig játszott összecsapásra.
A legjobban a pályán töltött percek, valamint a vele megegyező kezdő tizenegybe kerülések alapján összeállított csapat hasonlít a valóságra – a kapus személyét illetően, valamint a középpályás és támadó szekciót nézve mindenképpen. Érdekes, hogy bár Lucas február közepe óta sérült, előtte összegyűjtött annyi meccset és percet, hogy valamennyi szereplési rangsorban az élmezőnyben végezzen – ahogy azt tőle megszokhattuk, mióta Kisvárdán játszik.
Rangsor a pályára lépések száma alapján: Sassá 32, Claudiu Bumba 31, Dombó Dávid 30, Hej Viktor, Bohdan Melnik 29-29, Jaroslav Navrátil 28, Fernando Viana 27, Kovácsréti Márk 26, Driton Camaj 22, Zlicsics Lázár 20, Lucas, Horváth Zoltán, Szlobodan Szimovics 19-19, Cornel Ene, Janisz Karabeljov, Matheus Leoni 17-17, Jelena Richárd, Lazar Csirkovics 15-15, Rubus Tamás, Ötvös Bence 14-14, Sztavrosz Cukalasz 13, Herdi Prenga 10, Roman Karaszjuk 9, Niko Datkovic, Anton Kravcsenko 7-7, Mihai Minca 3, Baranyai Ádám, Tonci Kukoc 2-2, Szőr Levente, Himics László, Artem Odincov 1-1
Az alapcsapat a játszott meccsek száma alapján: Dombó – Melnik, Hej, Lucas, Kovácsréti – Zlicsics, Bumba – Navrátil, Camaj, Sassá – Viana (a három 19 meccset játszó játékos közül a pályán töltött percek döntöttek Lucas javára)
Rangsor a kezdő tizenegybe kerülések száma alapján: Dombó 30, Hej 29, Bumba 28, Melnik 26, Sassá 24, Viana 21, Navrátil 20, Lucas 19, Szimovics 17, Ene, Leoni 16-16, Rubus, Camaj, Karabeljov, Csirkovics 14-14, Ötvös 11, Cukalasz 9, Datkovic, Prenga 7-7, Kovácsréti, Zlicsics 6-6, Kravcsenko 5, Minca 3, Baranyai, Horváth Z. 2-2, Karaszjuk, Jelena, Himics 1-1
Az alapcsapat a kezdő tizenegybe kerülések száma alapján: Dombó – Melnik, Hej, Ene, Leoni – Lucas, Szimovics – Navrátil, Bumba, Sassá – Viana
Rangsor a végig játszott mérkőzések száma alapján: Dombó 29, Hej 26, Melnik 25, Lucas, Leoni 15-15, Ene, Szimovics 14-14, Rubus, Csirkovics 13-13, Bumba 11, Karabeljov 9, Datkovic, Prenga 7-7, Cukalasz 6, Sassá, Viana, Kravcsenko 4-4, Minca, Ötvös 3-3, Kovácsréti, Zlicsics 2-2, Baranyai, Navrátil 1-1
Az alapcsapat a végig játszott mérkőzések alapján: Dombó – Hej, Ene, Csirkovics, Leoni – Melnik, Rubus – Karabeljov, Lucas, Szimovics – Bumba
Rangsor a pályán töltött percek alapján (az értékek a félidei hosszabbításokkal együtt értendőek): Dombó 2813, Hej 2632, Melnik 2546, Bumba 2428, Sassá 2112, Viana 1786, Lucas 1727, Navrátil 1657, Szimovics 1647, Leoni 1472, Ene 1414, Csirkovics 1310, Rubus 1289, Karabeljov 1227, Camaj 1093, Kovácsréti 881, Cukalasz 875, Ötvös 853, Zlicsics 760, Prenga 751, Datkovic 659, Horváth Z. 492, Kravcsenko 478, Jelena 359, Minca 279, Baranyai 180, Karaszjuk 142, Himics 36, Szőr 25, Kukoc 19, Odincov 9
Az alapcsapat a pályán töltött percek alapján: Dombó – Melnik, Hej, Ene, Leoni – Lucas, Szimovics – Navrátil, Bumba, Sassá – Viana
Rangsor az alapján, hogy kit hányszor cseréltek le: Sassá 20, Navrátil 19, Bumba 17, Viana 16, Camaj 15, Ötvös 8, Karabeljov 5, Kovácsréti, Lucas, Zlicsics 4-4, Cukalasz, Szimovics 3-3, Hej, Horváth Z. 2-2, Baranyai, Kravcsenko, Rubus, Karaszjuk, Melnik, Csirkovics, Ene, Leoni, Jelena, Himics, Dombó 1-1
Rangsor az alapján, hogy kit hányszor cseréltek be: Kovácsréti 20, Horváth Z. 17, Jelena, Zlicsics 14-14, Karaszjuk, Camaj, Navrátil, Sassá 8-8, Viana 6, Cukalasz 4, Bumba, Melnik, Karabeljov, Ötvös, Prenga 3-3, Kravcsenko, Kukoc, Szimovics 2-2, Ene, Szőr, Csirkovics, Leoni, Odincov 1-1
A borítófotón: A Paks elleni záró meccsen ez volt a kezdő csapatunk, amelybe a bajnokság során 28 játékos is helyet kapott
Fotó: Móricz Csaba

