Harmadszor is: irány, Baranya!

2019-12-03 14:00:49
Kisvárda FC

A Magyar Kupa korábbi győztese, a jelenleg NB III-as Pécsi MFC otthonában játszik szerdán a Kisvárda – BEHARANGOZÓ

Egy éven belül a harmadik baranyai túrájára kerekedett fel kedden csapatunk, hogy harmadszor is Magyar Kupa-mérkőzést játsszon a Mecsekalján. A Szentlőrinc és a Kozármisleny után a térség harmadik NB III-as csapata, a nagymúltú Pécsi MFC lesz az ellenfelünk.

Pontosan egy évvel ezelőtt Szentlőrincen játszottunk, a tét akkor is a 16 közé jutás volt. A rendes játékidő végén 1–0-ra vezetett a hazai csapat, akkor Brana Ilics hosszabbításra mentette a mérkőzést, a ráadásban Horváth Zoltán, Ilics újra és Sergiu Negrut is betalált, így 4–1-gyel jutottunk tovább, aztán a nyolcaddöntőben a Ferencvárossal szemben estünk ki.

Az idei sorozatban, egy körrel hamarabb, bő egy hónapja, október 30-án a Kozármisleny vendégei voltunk, és Hej Viktor valamint Gheorghe Grozav gólljaival az első félidei 1–1-et követően 2–1-re nyertünk. Hogy aztán az újabb kör sorsolásánál megint baranyai alakulatot kapjunk, a jelek szerint mind közül a legerősebbet. Erről árulkodik, hogy az NB III Közép-csoportjának vasárnapi utolsó mérkőzésén a PMFC 6–0-ra legyőzte a Kozármislenyt. A gólszerzők között ott találjuk Tihanyi Olivér nevét, a Misleny ellen duplázó futballista 2016-ban volt a játékosunk. Érdekes, hogy tavaly még a Szentlőrinc színeiben szerepelt, igaz, ellenünk sérülés miatt nem léphetett pályára.

A PMFC 14 győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel zárta bajnokságában az őszi szezont, 44 pontot gyűjtve telel az élen, négy egységgel megelőzve a második Szentlőrincet, egyetlen vereségét (1–2) éppen közvetlen üldözője otthonában szenvedte el. Ellenfelünk a Magyar Kupa országos főtáblájának első körében Egerszalókon nyert 6–1-re, majd az NB III-ban vele egy csoportban szereplő Rákosmente KSK-t győzte le hazai pályán 2–0-ra. A Kisvárda előbb a megye egyes Pilisi LK otthonában győzött Tischler Patrik góljával 1–0-ra, majd az NB III-as Kozármisleny vendégeként 2–1-re.

A szerdán délben kezdődő mérkőzésen a kétosztálynyi különbség a Kisvárda mellett szól, de a Pécs nagymúltú klub, amely 2015-ig az élvonalban szerepelt, akkor azonban a megyei I. osztályba száműzték a csapatot. A piros-feketék 1990-ben megnyerték a Magyar Kupát, a bajnokságban többször is dobogón végeztek, ennek következtében olyan csapatokat láthattak vendégül a szerdai összecsapásnak is helyet adó Újmecsekaljai Stadionban, mint a VfB Stuttgart, a Feyenoord vagy a Manchester United, de korábban játszott a baranyai megyeszékhelyen a Juventus és a Newcastle is.

Csapatunk számára fontos a továbbjutás, ezt jelzi, hogy a keret valamennyi egészséges játékosa elutazott kedden Pécsre, csak a sérüléssel bajlódó Felipe és Hej Viktor maradt otthon. A kezdőcsapatban lehet változás a szombatihoz képest, hiszen a szakmai stáb már a következő, december 7-i, Újpest elleni idegenbeli bajnokit is szem előtt tartja.


A fotón: Lucas (11) és Bohdan Melnik számára sem ismeretlen a mecsekaljai levegő – október 30-án mindketten pályára léptek a Kozármisleny otthonában


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló