Ha vért is kell izzadni érte...

2022-03-12 16:16:44
Kisvárda FC

Csapatunk a Gyirmót elleni, vélhetően nagy csatát hozó meccsen szeretne visszatalálni a győztes útra. BEHARANGOZÓ

Először veszített a csapat azt követően, hogy tavaly november 20-i bemutatkozása óta Erős Gábor a Kisvárda Master Good vezetőedzője. A tizenegyedik mérkőzésén történt mindez, vagyis nem volt sok híja, hogy egy teljes körön át őrizzük a veretlenségüket. Abban az értelemben sem, hogy a Fradi elleni múlt vasárnapi meccset (1–2) a hosszabbításban kapott góllal veszítettük el.

„Megint kiderült, hogy semmi nem tart örökké – állapította meg Erős Gábor. – Nagyon rossz érzés volt ilyen módon veszíteni, de pozitívum, hogy nagy erőfeszítéseket tettek és sokat dolgoztak a pályán a játékosok azért, hogy legalább egy pontot hazahozzunk. A vereség ellenére van mire építkeznünk és van miből erőt merítenünk, mert sok volt a pozitívum. Igaz, hogy hosszú idő után veszítettünk, de nem kellett új praktikákat bevetni a hétre, mert mindenki felemelhette a fejét, hiszen a Ferencvárosnak vért kellett ahhoz izzadnia, hogy a Kisvárdát hazai pályán legyőzze. Tiszta lelkiismerettel nézhettünk a tükörbe, és kezdhettük meg a felkészülést a Gyirmót elleni mérkőzésre.”

A veretlenségi sorozat tehát lezárult, és mivel a Fradi elleni fellépést három döntetlen előzte meg, most már az mondható el, hogy a legutóbbi négy fordulóban nem nyert a csapat. Arról szólhat ez a meccs, hogy miként találhatunk vissza a győztes útra?

„Ezt most ki kell mondani: számunkra hazai pályán a győzelem kötelező, más forgatókönyv nem létezhet – felelte a vezetőedző. – Többször beszéltünk arról, hogy minden pontnak értéke van, de most nekünk csak a győzelem felel meg. Ugyanakkor el tudom képzelni, a bajnokság egyik legnehezebb mérkőzése vár ránk, hiszen ennek a meccsnek az eredménye dönthet arról, hogy lépést tudunk-e tartani az előttünk állókkal, vagy a harmadik helyünket kell védeni a folytatásban. A csapat eddigi teljesítménye előtt le a kalappal, de a hátralévő tíz meccsen is van még feladatunk bőven.”

A Kisvárda Master Good eddig a bajnokság meglepetéscsapatának tekinthető, a Gyirmót viszont a tavaszi szezoné, ami előrevetíti, hogy nagy csata várható vasárnap.

„A bajnokság ezen szakaszában már mindegyik csapat ellen nehéz pontokat szerezni, ki a bajnoki címért vagy a dobogós helyekért, mások a középmezőnybeli helyük megszilárdításáért küzdenek, a hátul lévők pedig a kiesés elkerüléséért – erősítette meg korábbi álláspontját Erős Gábor, aki a Fradi után megint olyan csapattal találkozik, amelynek a színieben futballozott. – Valóban, a Gyirmót ebben a naptári évben hat meccséből hármat megnyert, kétszer ikszelt és csak a Zalaegerszegtől kapott ki hazai pályán. Idegenben nyert a Honvéd és a Paks ellen, továbbá döntetlent ért el a Ferencváros otthonában. Ez tiszteletet parancsoló eredménysor, de ismétlem, hazai pályán nem lehet más célunk, mint a győzelem. Még ha vért is kell majd izzadni érte...”

A kezdőcsapat kijelölését kisebb-nagyobb sérülések és betegségek nehezítik, és Hej Viktor, Anton Kravcsenko és Janisz Karabeljov ugyan letöltötte eltiltását, ezúttal Ötvös Bence az „ügyeletes” öt sárgásunk, aki nem léphet pályára.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló