„Ha ti segítettek, én is segítek”
Még nem edzett, de már összegyűlt a csapat, bemutatták a játékosoknak a csaknem teljesen új stábot – VIDEÓ is.
Összegyűlt a csapat szerda délután, de még nem edzett.
Megtelt élettel az öltöző, amelybe hivatalosan most először lépett be Joao Janeiro, NB I-es csapatunk új vezetőedzője. A futballisták nem öltöttek edzésszerelést, miután Révész Attila sportigazgató bemutatta az új stábot, a csapat tagjai a trénerrel vonultak el, Janeiro ott ismertette az elveit. A fő szempontot jó előre lefektette: „Ha ti segítettek, én is segítek.”
Ami pedig a stábot illeti, a portugál Joao Janeiro egyik segítője lesz honfitársa, az erőnléti edző Ricardo Jorge Oliveira Pedro. A tavalyi stábból Erős Gábor asszisztensedző maradt, a kapusedzői teendőket Sandro Tomic látja el a jövőben, míg korábbi játékosunk, Oláh Gergő technikai vezetőként csatlakozott, pontosabban tért vissza a klubhoz. Ő nem hagy fel a futballal, az NB III-as tartalékcsapatunkban továbbra is játszani fog.
Az új játékosok közül a szerdán bemutatott támadó, Nagy Mihály Krisztián is megjelent Kisvárdán, miként az Újpestről érkezett ifjú kapus, Németh Márk is. A múlt héten igazolt északmacedón szélső, Jaszir Aszani csütörtökön érkezik. Az NB III-as csapat tagjai közül Czérna Erik és Szőr Levente is a „nagyokkal" kezdi a felkészülést, amelybe Himics László hétfőn kapcsolódik be.
Csütörtökön már edzés is lesz, miközben az orvosi vizsgálatok is megkezdődnek, a játékosok két csoportban esnek át az ilyenkor szokásos procedúrán.
Révész Attila sportigazgató (balra) bemutatta a csapatnak a stábot: Erős Gábort, Oláh Gergő technikai vezetőt, Joao Janeirót és Ricardo Jorge Oliveira Pedrót
A borítófotón: Joao Janeiro a csapatkapitánnyal, Lucasszal is megismerkedett