Ha ő vezet, csak „Gicu” szerez gólt

2019-11-08 18:05:39
Kisvárda FC

Negyedszer vezet csapatunknak az NB I-ben a paksi meccs bírója.

Összességében negyedszer, a mostani bajnokságban másodszor vezet a Kisvárda Master Goodnak NB I-es mérkőzést Erdős József. A tavalyi kiírásban nem hozott szerencsét, hiszen tavasszal Újpesten (0–1) és a Haladás ellen hazai pályán is veszítettünk (1–2) vele. Ezeken a meccseken rendre büntetőt is ítélt csapatunk ellen, amit az ellenfelek értékesítettek is.

Augusztus 24-én viszont meghozta a szerencsénket, hiszen Erdős József dirigálta az Újpest elleni, 2–0-s sikerrel véget ért meccsünket – azóta sem nyertünk a Várkertben…

Most viszont Pakson fújja majd a sípot, az oldalvonalaknál Horváth Róbert és Szalai Dániel, az alapvonalaknál Solymosi Péter és Pillók Ádám közreműködésével. A tartalékjátékvezető Huszár Balázs lesz.

A 42 éves, 182. NB I-es mérkőzésére készülő Erdős József Kisvárda-meccsen még nem vette elő a piros lapot, a sárgát viszont 17-szer is, kisvárdai játékost hétszer figyelmeztetve. Az általa vezetett meccseken három gólt szereztünk, mindhármat Gheorghe Grozav, aki augusztus végén az Újpest ellen duplázott.


Latest match
Kisvárda Master Good
3-1
1-0
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-11-25 14:45
OTP Bank Liga, 14. forduló