Ha négyes, akkor edzőváltás

2019-04-07 17:23:21
Kisvárda FC

Másodszor fordul elő, hogy a csapatunktól elszenvedett vereséget követően váltanak edzőt az NB I-ben.

Ugyan a szombati mérkőzést követő sajtótájékoztatón Radoki János határozott nemmel felelt arra a kérdésre, hogy nem tart-e attól, megköszönik a munkáját, a Kisvárda Master Goodtól hazai pályán 4–0-s vereséget szenvedő Puskás Akadémia-tréner vasárnap délutántól már nincs hivatalban, miután a klub hivatalos honlapján bejelentették az edzőcserét. A hátralévő hat fordulóban a klubigazgató Komjáti András (képünkön balra, miközben a szombati meccs előtti köszöntötte a csapat játékosát, Jonathan Herist, akinek gyermeke született) irányít, aki Benczés Miklós decemberi távozása és Radoki János érkezése között decemberben egy meccsen már ült a csapat kispadján.

Ebben a bajnokságban másodszor fordul elő, hogy egy csapat azután vált edzőt, miután veszített a Kisvárda ellen. A nyolcadik fordulót követően a Haladás a Kisvárdán elszenvedett vereség után menesztette Michal Hippet, akinek utódja előbb megbízottként Desits Szilárd, majd Horváth Ferenc lett. Érdekes, hogy mindkét alkalommal négy gólt szerezve nyert a Kisvárda (4–1 a Hali ellen, 4–0 szombaton) – ilyenre más meccseken nem is volt példa.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló