Győztünk mindkét edzőmeccsen Diósgyőrben

A szombati edzőmeccseket itt követhették nyomon.
Ma is két edzőmeccs várt csapatunkra. Az első 11 órakor, a második 13 órakor kezdődött, ezúttal Miskolcon. Mindkét találkozót sikeresen vette csapatunk.
____________________________________________________________________________________________________________________________________________
►1. perc: Elkezdődött az első mérkőzés, mi kezdtük a találkozót.
►2. perc: A stadionon kívül mintegy 30 diósgyőri ultra gyűlt össze, akiknek behalatszik a szurkolása.
►3. perc: Protics bal olali bradása után Vianától elpattant a labda amely Gosztonyihoz került, aki 20 méterre a kaputól mellé lőtt.
►5. perc: Gosztonyi átadásából Karaszjuk 21 méterről a bal felső sarok mellé lőtt.
►7. perc: Az "új játékvezetői módinak megfelelően" ezúttal is asszisztensek nélkül vezeti a meccset a játékvezető.
►8. perc: Tovább tart a kisvárdai lövőkedv, ezúttal Lucas távoli próbálkozása után blokkoltak a hazai védők.
►10. perc: Viana is távolról próbálkozott, jobb lábas lövése a léc és a kapufa találkozási pontjánál csapódott le.
►11. perc: A szögletet követően Ivanovszki lódult meg, beadását Hasani lőtte kapura, de Enéről pattant a kapu felé, de Dombó védett.
►12. perc: Lucas ívelt a kapu elé Viana 6 méterről a kapu fölé fejelt.
►16. perc: Karaszjuk tolta jobbra Gosztonyi elé a labdát, beadása után szögletre mentettek a hazai védők. Bumba sarokrúgását Molnár fejelte veszélyesen saját kapujára, melyet Danilovics húzott le.
►18. perc: Molnár adta be a védők mögé a labdát, Ivanovszki érkezett és az ötösről a jobb oldali kapufa mellé fejelt.
►25. perc: GÓÓÓL! Vezetünk! Lucas bal oldalról középre gurított, labdáját Gosztonyi lőtte kapura amely visszapattant hozzá, passzából Melnik az ötös sarkáról lőtt gólt. 0–1.
►25. perc: Ivószünet
►29. perc: Ene indításából Viana került helyzetbe, 16 méteres lövéséből szöglet lett.
►30. perc: Bumba sarokrúgásából nem lett helyzet.
►35. perc: Vági bal oldali beadása mindenkin túlszállva a túlsó kapufánál hagyta el a játékteret.
►36. perc: Márkvárt bal oldali beadását Dombó húzta le.
►38. perc: Bumba ívelt a 16-oson belülre, de lesen érkezett a labda.
►42. perc: Lucas tolta jobbra Gosztonyi elé a labdát, aki élesen középre lőtt de Brkovicsról szögletre ment a labda.
►43. perc: Két szögletet végezhettünk el jobbról: előbb Lucas beadását tisztázták a védők, majd Bumba labdáját követően Ene fejese vágódott le a diósgyőri védőkről, újra próbálkozhatott, de lábbal 15 méterről fölé lőtt.
►44. perc: Molnár bal oldali beadásába lépett bele Melnik.
►45. perc: Ivanovszki kapott a jobb oldalon lesgyanús helyzetben Márkvárttól labdát, éles szögből egyből lőtt, de nem talált kaput.
►45+1. perc: A játékvezető fél perccel vezette tovább az első játékrészt.
►46. perc: Elkezdődött a második félidő, ezt a játékrészt a hazaiak kezdték.
►46. perc: Cseréltek a hazaiak. Hasani helyett Cortes lépett pályára.
►52. perc: Cortes ment el a bal oldalon, beadása Kiss Tamáshoz került, de védőink leszedték a lábáról.
►56. perc: Molnár jobb oldali szögleté Dombó próbálta öklözni, de Protics szögletre fejelte előle.
►57. perc: Beszorultunk. Sorra rúgja a szögleteket a hazai együttes.
►58. perc: Zsinórban az ötödik DVTK sarokrúgás, melyet Márkvárt adott be, de Molnár 10 méterről fölé fejelt. Úgy néz ki most már felszabadul a kisvárdai kapu.
►63. perc: Labdabirtoklást tekintve ismét elkezdtünk dominálni, de ez helyzetekkel nem párosul.
►69. perc: Kötelező ivószünet
►70. perc: Újabb csere a hazaiaknál: Brkovics sérülése miatt nem tudja folytatni Szűcs Kornél állt be helyette.
►72. perc: Márkvárt lőtt jobbról jobbal, alig ment el a labda a hosszú alsó sarok mellett.
►72. perc: Kényszerű csere nálunk is: Karaszjuk séült meg, Khymich váltotta.
►75. perc: Most mi rúgdossuk a szögleteket. Lucas beadása után a frissen beállt Khymich lőtt, majd ha Viana az ötösön belül bátrabban él a labdához már kettővel vezethetnénk. Valószínű azt hitte lesen van, pedig nem volt.
►79. perc: Protics bal oldali beadása után a menteni igyekvő Szűcs Bumbába lőtt, akiről a labda Danilovics kezébe került.
►80. perc: Márkvárt szögletét Dombó bokszolta ki, az újabb szögletet Molnár adta be, de Protics tisztázott.
►83. perc: Khymich jobb oldali beadását Protics viszakanalazta Bumba elé akinek a hét méteres lövését Danilovics bravúrral védte.
►86. perc: Protics bal oldali beadás után Bumba fejelt 8 méterről fölé.
►87. perc: Márkvárt 22 méteres szabadrúgása után a felső lécen csattant a labda.
►89. perc: Khymich szép csel után lövésre visszagurított, de Gosztonyi és Viana egymást zavarták.
►90+1. perc: Nem volt hosszabbítás, vége a mérkőzésnek!
ELSŐ MÉRKŐZÉS
DIÓSGYŐRI VTK–KISVÁRDA MASTER GOOD 0-1 (0-1)
Miskolc, DVTK Stadion, zárt kapuk mögött. v.: Takács J.
DVTK: Danilovics - Orosz D., Polgár, Brkovics (Szúcs K., 70.), Vági - Márvárt, Iszlai - Hasani (Cortes, 46.), Molnár G., Kiss T. - Ivanovszki.
KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Protics – Lucas, Karaszjuk (Khymich, 72.) – Gosztonyi, Cukalasz, Bumba – Viana
Gólszerző: Melnik (25.)
___________________________________________________________________________________________________________________________________________
MÁSODIK MÉRKŐZÉS
DIÓSGYŐRI VTK–KISVÁRDA MASTER GOOD 0-3 (0-0)
Miskolc, DVTK Stadion, zárt kapuk mögött. v.: Szilágyi S.
DVTK: Bukrán - Farkas M., Szűcs K., Orosz M., Memolla - Zsiga, Egerszegi - Cortes (Makrai, 32.), Rui Pedro, Korbély - Tóth B.
KISVÁRDA: Minca (Odincov, 90.) - Hej, Kravcsenko, Avetiszjan (Czene, 88.), Baranyai - Szőr (Jelana, 59'), Szimovics - Sassá (Khymich, 87.), Obradovics, Kovácsréti (Riznicsenko, 88.) - Tischler
Gólszerző: Kovácsréti (57., 78.), Tischler (86.)
►57. perc: GÓÓÓL! Kovácsréti Márk kapott egy kiváló keresztlabdát, melyet tisztán vezethetett a hazaiak kapusára, aki fölött gyönyörűen emelt a hálóba. 0–1.
►78. perc: GÓÓÓL! Kovácsréti Márk szabadrúgásból 25 méterről gyönyörűen tekert a diósgyőri kapu jobb felső sarkába, 0-2.


