Győztes gól a hómezőn

Brana Ilics bízik abban, hogy a csapat ott folytatja a tavasszal, ahol az ősz végén abbahagyta – ÖSSZEFOGLALÓ, VIDEÓ
Bajnokságbeli harmadik gólját szerezte Brana Ilics, aki az MTK elleni mérkőzésen nagyon élt, különösen a második félidőben. Szünet után volt egy nagy helyzete, majd a 76. percben maga vette be a fővárosiak kapuját. A találat pedig három pontot és a bennmaradási remények reális megtartását érte.
„Nagyon nehéz mérkőzés volt, de jól küzdöttünk, elsősorban ennek köszönhetjük a nagyon fontos győzelmet. Rengeteg munkát rajtunk ebbe a mérkőzésbe, nemcsak szombaton, hanem már előtte, egész héten. Nem szeretek én sem ilyen pályán játszani, de kijött a lépés, örülök a gólnak, de még jobban a győzelemnek, ami ad egy kis nyugalmat a számunkra a téli pihenőre. Remélem, ott folytatjuk tavasszal, ahol most abbahagytuk” – mondta a lefújást követően Brana Ilics.
A Kisvárda Master Good–MTK Budapest mérkőzés (1–0) összefoglalóját itt tekintheti meg:

