Győzött az U17 és az U13
A Várda LA három csapata játszott szombaton bajnoki mérkőzést – EDZŐI ÉRTÉKELÉSEKKEL.
MLSZ ORSZÁGOS U17 A CSOPORT (1-8. HELYÉRT), 3. FORDULÓ
Várda LA–Illés Akadémia-Haladás 2–1 (2–0)
Gól: Racskó (11.), Bliznjuk (39.), illetve Katona I. (84.).
Belényesi Miklós: – Hatalmas gratuláció az egész csapatnak, fontos és nagyon értékes győzelmet arattunk! Nagyot játszott minden egyes játékosunk, igazi csapat voltunk! Amit szerettünk volna látni, hogy a fejlődés folyamatos legyen egyénileg és csapatszinten, az megvalósult. Bátrak voltunk az összeállításnál, mert kíváncsiak voltunk két-három játékosunk, hogy teljesít a nem megszokott posztján. Az első félidőben minden működött amit elterveztünk, védekezés, támadás, átmenetek, csak technikai hibák voltak. A második játékrészt is jól kezdtük, de nem sikerült lezárni a mérkőzést, ekkor már megmutatta a Szombathely, miért is ilyen jó csapat, de a kapunkra nem voltak veszélyesek. Taktikai fegyelmezetlenséget követtünk el, pontrúgásból kaptunk gólt. Összességében teljesen megérdemelten szereztük meg a három pontot. Külön köszönettel tartozom a stábomnak, nehéz és nagyon komplex hét van mögöttünk, rengeteget segítettek.
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT CSOPORT, 16. FORDULÓ
Várda LA–Puskás Akadémia FC 2–3 (1–3)
VLA: B. Herc – Osztroha, Gombkötő (Oláh K., a szünetben), Budaházi, Fodor Á., Hodovanec (Szarvas M., a szünetben), Bíró B. Harsányi L., 66.), Nagy M., Szencsenkov, Torma N., Kis R. Edző: Márton István
Gól: Torma N. (39.), Erdei Zs. (öngól, 65.), illetve Görög V. (24.), Somogyi T. (29.), Hódi (37.).
Márton István: – Rossz felfogásban kezdtük el a meccset, több nagy hibát vétettünk. Pozitívum, hogy null három után reális esélyünk volt legalább egy pont megszerzésére.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 16. FORDULÓ
Sajóvölgye Focisuli–Várda LA 0–1 (0–0, 0–0, 0–0)
VLA: Székely K. – Suba, Dovganics, Gyarmati Á., Dovbak, Szitnik, Helmeczi N., Vajdics, Hadházi L. Csereként pályára lépett: Száraz A., Tiscsenko, Dzsatalov, Bakk, Deniszov. Edző: Deák Béla
Gól: Szitnik (78.).
Deák Béla: – Orkán erejű szélben, extrém időjárási körülmények között, gyakorlatilag folyamatos játék nem tudott kialakulni. Egy támadást sikerült végigvinnünk, amellyel meg is nyertük a mérkőzést. A látottak alapján, az említett okok miatt a találkozót sportszakmailag nem tudom értékelni.