Győzni kell az egyenlítéshez!

2021-04-07 19:00:45
Kisvárda FC

Majdhogynem teljesen kiegyenlített a Mezőkövesd elleni NB I-es mérlegünk – múltidézés ÖSSZEFOGLALÓKKAL

Az idei év első meccsét játszottuk a Mezőkövesddel, az volt a két csapat első gólnélküli döntetlenje az NB I-ben, összességében pedig a harmadik (egy 2–2-vel és a tavaly nyári 1–1-gyel teljes a paletta). Vereségből is hárommal rendelkezünk, győzelemből pedig kettővel, így a tavaly októberi idegenbeli sikert kellene megismételni péntek este, hogy minden szempontból kiegyenlített legyen a párharc. Ebben a párosításban Sztavrosz Cukalasz a gólkrály, télen távozott középpályásunk három gólt szerzett, egy negyediket pedig öngól formájában helyezett el a kapunkban.

A Mezőkövesd Zsóry FC elleni eddigi mérlegünk az NB I-ben: 8 mérkőzés, 2 győzelem, 3 döntetlen, 3 vereség, 9–10-es gólkülönbség

Hazai pályán: 5-1-2-2, 5–6

Idegenben: 3-1-1-1, 4–4

Gólszerzőink: Sztavrosz Cukalasz 3, Vári Barnabás, Anton Kravcsenko, Tischler Patrik, Fernando Viana, Szlobodan Szimovics, Jaroslav Navrátil 1-1

Legtöbbször pályára lépett a rivális ellen (elöl a várdaiak): Karaszjuk, Melnik 7-7, illetve Cseri T. 8


A Mezőkövesd Zsóry FC elleni eddigi mérkőzéseink az OTP Bank Ligában

2018-2019

11. FORDULÓ

2018. október 20.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–2 (1–0)

Várkerti Stadion, 1910 néző, v.: Iványi Z. (Medovarszki, Albert I. – Szőts, Vad)

KISVÁRDA: Felipe – Izing, Ene, Vári B. – Lucas – Melnik (Sassá, 81.), Karaszjuk (Misic, 73.), Protics (Negrut, 87.), Anderson Pico – Horváth Z., Ilics. Vezetőedző: Dajka László

MEZŐKÖVESD: Dombó – Farkas D., Pillár, Szalai A., Vadnai – Szeles, Mevoungou – Molnár G. (Silye, 87.), Vajda S., Cseri T. (Meszhi, 86.) – Drazsics (Koszta, 63.).

Vezetőedző: Kuttor Attila

Gólszerző: Vári B. (1–0) a 13., Molnár G. (1–1) a 66., Molnár G. (1–2) a 79. percben

A mérkőzés összefoglalója:

22. FORDULÓ

2019. február 23.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 2–2 (1–2)

Mezőkövesd, 1014 néző, v.: Solymosi (Berettyán, Varga G. – Szilasi, Csonka B.)

MEZŐKÖVESD: Szappanos – Vadnai, Szalai A., Pillár, Silye – Meszhi, Bertus – Pekár, Cseri T. (Koszta, 87.), Molnár G. – Drazsics. Vezetőedző: Kuttor Attila

KISVÁRDA: Felipe – Lukjancsuk, Kravcsenko, Ene, Vári B. – Lucas, Karaszjuk – Hugo Seco (Ilics, 64.), Cukalasz, Grozav (Beriosz, 90.) – Gosztonyi (Sassá, 69.). Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Cukalasz (0–1) a 9., Kravcsenko (0–2) a 14., Cseri T. (11-esből, 1–2) a 24., Cukalasz (öngól, 2–2) a 63. percben

A mérkőzés összefoglalója:

33. FORDULÓ

2019. május 19.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 2–1 (1–0)

Várkerti Stadion, 3385 néző, v.: Kassai V. (Ring, Albert I. – Farkas Á., Csonka B.)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik, Beriosz, Kravcsenko, Protics – Karaszjuk, Lucas – Gosztonyi (Hugo Seco, 67.), Cukalasz, Grozav (Sassá, 83.) – Horváth Z. (Ilics, 57.). Vezetőedző: Dajka László

MEZŐKÖVESD: Szappanos – Eperjesi, Pillár, Katanec, Vadnai (Vajda S., 77.) – Szeles, Iszlai – Pekár, Cseri T. (Molnár G., 60.), Moutari – Drazsics (Dragóner, a szünetben). Vezetőedző: Kuttor Attila

Gólszerző: Cukalasz (1–0) a 26., Cukalasz (2–0) az 59., Dragóner (2–1) a 87. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2019-2020

6. FORDULÓ

2019. szeptember 14.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–2 (0–1)

Várkerti Stadion, 2520 néző, v.: Bognár T. (Buzás, Medovarszki J. – Berke, Pillók)

KISVÁRDA: Felipe – Melnik (Hej, 84.), Kravcsenko, Ene, Protics – Karaszjuk (Bumba, 71.), Lucas – Sassá (Tischler, a szünetben), Cukalasz, Kovácsréti – Grozav. Vezetőedző: Miriuta László

MEZŐKÖVESD: Szappanos – Eperjesi, Pillár, Neszterov, Silye (Vadnai, 53.) – Karnyicki, Berecz Zs. – Cseri T. (Takács T., 88.), Nagy D. (Bertus, a szünetben), Vajda S. – Zivzivadze. Vezetőedző: Kuttor Attila

Gólszerző: Zivzivadze (0–1) a 12., Tischler (1–1) a 48., Zivzivadze (1–2) a 63. percben

A mérkőzés összefoglalója:

17. FORDULÓ

2020. január 25.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–0 (1–0)

Mezőkövesd, 1652 néző, v.: Solymosi (Tóth V., Horváth R. – Csonka, Lovas).

MEZŐKÖVESD: Szappanos – Farkas D., Neszterov, Guzmics, Vadnai – Karnicki, Berecz Zs. – Cseri T., Nagy D. (Pekár, 74.), Besirovic (Meszhi, 89.) – Zivzivadze (Takács T., 83.). Vezetőedző: Kuttor Attila

KISVÁRDA: Dombó – Hej, Beriosz, Rubus, Protics – Karaszjuk (Bumba, 42.), Szimovics – Grozav, Cukalasz (Melnik, 52.), Kovácsréti (Viana, 67.) – Obradovics. Vezetőedző: Dajka László

Gólszerző: Neszterov (1–0) a 18. percben. Kiállítva: Szimovics a 45. percben

A mérkőzés összefoglalója:

28. FORDULÓ

2020. június 9.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 1–1 (1–1)

Várkerti Stadion, 832 néző, v.: Bogár (Horváth R., Becséri – Andó-Szabó, Lovas)

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Protics – Lucas, Karaszjuk – Gosztonyi (Sassá, 38.), Cukalasz (Jelena, 87.), Bumba (Kovácsréti, 17.) – Viana. Vezetőedző: Bódog Tamás

MEZŐKÖVESD: Rjabenko – Farkas D., Neszterov (Eperjesi, a szünetben), Karnicki, Silye – Meszhi (Besirovic, 54.) – Pekár (Cseri T., 78.), Nagy D., Vajda S. – Takács T. (Dragóner, 79.), Jurina (Zivzivadze, 74.). Vezetőedző: Kuttor Attila

Gólszerző: Viana (1–0) a 23., Nagy D. (1–1) a 45. percben

A mérkőzés összefoglalója:

2020-2021

6. FORDULÓ

2020. október 3.

MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC–KISVÁRDA MASTER GOOD 1–2 (0–2)

Mezőkövesd, 1520 néző, v.: Káprály (Vígh-Tarsonyi, Szalai B. – Antal P., Csonka)

MEZŐKÖVESD: Rjabenko (Szappanos, 18.) – Vadnai (Farkas D., 54.), Neszterov, Katanec (Borjacsuk, 74.), Karnyicki, Lakvehaliani – Szeles T. (Nagy D., a szünetben), Berecz Zs., Cseri T. – Szergyerov (Jurina, a szünetben), Vutov. Vezetőedző: Kuttor Attila

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Hej – Lucas (Karaszjuk, 65.), Szimovics – Navrátil (Horváth Z., 80.), Bumba (Cukalasz, 88.), Sassá (Kukoc, 88.) – Viana (Camaj, 81.). Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Szimovics (0–1) a 5., Navrátil (0–2) a 14., Ene (öngól, 1–2) a 90. percben

A mérkőzés összefoglalója:

17. FORDULÓ

2021. január 23.

KISVÁRDA MASTER GOOD–MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 0–0

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött. V.: Berke (Buzás B., Csatári – Bognár T., Csonka)

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Ötvös B. (Jelena, 91.), Leoni – Karabeljov, Szimovics – Navrátil (Sassá, 70.), Bumba, Camaj (Kovácsréti, 83.) – Horváth Z. (Csirkovics, 70.). Vezetőedző: Supka Attila

MEZŐKÖVESD: Szappanos – Eperjesi, Neszterov, Katanec, Vadnai – Martic – Berecz Zs., Cseri T. (Chrien, 70.), Besirovic – Vutov (Kavtaradze, 50., Nagy D., 85.), Jurina. Vezetőedző: Pintér Attila

A mérkőzés összefoglalója:


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló