Győzelem a Tiszakécske ellen

2024-01-13 15:56:39
Kisvárda FC

A hajrában, már az NB III-as keret tagjai hozták össze a győztes találatot.

A szombati második edzőmeccset, az NB II-es Tiszakécske ellen csaknem ugyanolyan összetételben kezdtük, ahogy a Nagymihály ellen befejeztük – egy változás volt csupán, Balogh Norbertet a bokatörésből felépült Milos Szpaszics váltotta. Tiszakécskei oldalon is voltak ismerősök, a belső védőpáros tagjai közül Fodor Ferenc 2016-2017-ben játszott Kisvárdán, Szőr Levente pedig most is a mi játékosunk, kölcsönben szerepel Kécskén. A jobb szélen feltűnő Cipf Dominik az egykori kisvárdai játékos, Cipf Zoltán fia, a sportigazgató Horváth Adrián pedig 2017 tavaszán volt a játékosunk.

A csípős hidegben igyekeztek a játékosok, jóiramú volt a mérkőzés, sokáig gól nélkül. A meccs harmada után érkeztek NB III-as keretünk tagjai, és végül ebben a formációban szereztük meg a győztes gólt, az ősszel is termékeny védő, Rubus Tamás révén.


KISVÁRDA MASTER GOOD VEGYES–TISZAKÉCSKEI LC 1­–0 (0–0)

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Zimmermann

KISVÁRDA: Kovács M. – R. Stefan, Jovicic, Kozacsuk – Melnik, Ötvös, N. Ponomarenko, Vida K. – Czékus, Mesanovic, Szpaszics. A 32. perctől: B. Ponomarenko (Márton Á.) – Bliznjuk (Szirota), Rubus, Králik P. (Babics), Sikorszki – Osztrovka, Bíró R. – Pongó-Dankai (Ésik Á.), Szikszai, Kristófi – Kancsij

TISZAKÉCSKE: Kiss Á. – Balázs B. (Lovas), Fodor F. (Varga D.), Szőr (Vincze P.), Grünvald – Cipf D. (Krivoscsuk), Szekér Á. (Bertus), Kocsis D. (Bencze M.), Lehoczky (Zamostny) – Torvund, Takács T. (Gyurján B.)

Gól: Rubus

Kiállítva: Vincze P. (86.)


next match
Soroksár SC
Kisvárda Master Good
Budapest, XXIII. Ker., Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
4-0
2-0
FC Ajka
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-09 14:00
Merkantil Bank Liga, 20. forduló