Gyors viszontlátás

2021-02-05 20:06:39
Kisvárda FC

Még két hete sincs, hogy nekünk vezetett a diósgyőri meccset dirigáló spori.

Csak két meccs telt el azóta, hogy találkoztunk Andó-Szabó Sándorral, és újra a 41 éves, 255. NB I-es mérkőzésére készülő játékvezető fújja a sípot a mérkőzésünkön. Ez lesz a kilencedik kisvárdai érintettségű bevetése (amivel felzárkózik Berke Balázs mellé és a tízmeccses Solymosi Péter mögé), jó előjel, hogy a legutóbbi győzelmünk alkalmával, január 27-én, a Fehérvár ellen is ő fújta a sípot (2–1).

Ebben a párosításban még nem vezetett, az eddigi nyolc meccsen három győzelem, egy döntetlen és négy vereség a mérlegünk vele, a gólkülönbség 8–9. Tizenegyest egyet-egyet ítélt ellenünk és a javunkra, a piros lapot egyszer vette elő (a Puskás Akadémia játékosának, Sós Bencének mutatta fel), sárga lapból 26-ot osztott ki nekünk, 21-et az ellenfeleknek.

Andó-Szabó Sándor a Diósgyőrnek 42. alkalommal vezet meccset, ezzel az ő gyakorisági rangsorában a miskolci csapat a második helyen áll a Ferencváros (45) mögött.


OTP BANK LIGA: 20. FORDULÓ

DIÓSGYŐRI VTK (12.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (5.)

Miskolc, DVTK Stadion, szombat, 14.45

V.: Andó-Szabó Sándor (Tóth Vencel, Szert Balázs – Erdős József, Vad István – tartalékjátékvezető: Aradi József)


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló