Gyors viszontlátás

2020-06-08 20:01:42
Kisvárda FC

A fehérvári játékvezetői stábból ketten is Kisvárdára érkeznek kedden.

Alig köszöntünk el tőle, máris üdvözölhetjük Bogár Gergőt, aki alapvonali asszisztensként tagja volt a Fehérvár elleni szombati mérkőzésünk játékvezetői stábjának, kedden pedig már ő fújja a sípot a Kisvárda Master Good–Mezőkövesd mérkőzésen. Az azt megelőző találkozásunk is Fejér megyében volt esedékes a 28 éves, 23. élvonalbeli meccsére készülő sporival, hiszen február 15-én ő fújta a sípot a felcsúti meccsünkön, amelyet 3–1-re veszítettünk el – nagyban köszönhetően játékosunk, Cornel Ene korai (20. perc) kiállításának.

Ezzel együtt pozitív a mérlegünk Bogár Gergővel, aki eddig ötször vezetett csapatunknak az NB I-ben, és az első három meccsünket megnyertük vele 2019-ben (Haladás idegenben 1–0, DVSC idegenben 3–1, Paks hazai pályán 1–0), majd az irányításával elveszítettünk két Puskás Akadémia elleni meccset (hazai pályán 1–0-ra és az említett idegenbelit 3–1-re). Tizenegyest egyet ítélt a javunkra (Debrecenben) és Ene kiállításán kívül máskor nem vette elő a piros lapot. A sárga lapot annál többször, az eddigi öt meccsén 17-szer figyelmezette játékosainkat (a legtöbbször Teodorosz Berioszt, négyszer), az ellenfeleket „csak” kilencszer.

Bogár Gergő oldalvonali asszisztensei Horváth Róbert és Becséri Gergely lesznek, az alapvonalaknál a fehérvári meccsünket vezető Andó-Szabó Sándor és Lovas László segíti majd a munkáját, Csatári Tibort pedig tartalékjátékvezetőként a kispadoknál láthatjuk.


next match
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-12-02 19:30
OTP Bank Liga, 15. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
3-1
1-0
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-11-25 14:45
OTP Bank Liga, 14. forduló