Gólörömben is az első
A több mutatóban is klubrekorder csapatkapitány nagyon tud örülni a társak találatainak is.
Csapatkapitányunk, Lucas sok mindenben első Kisvárdán, miként abban is, hogy rendre ő az első, aki köszönti a gólt szerző játékostársát. Ha éppen nem övé a gól, merthogy honosított brazil játékosunk a harmadik fordulóban, a Honvéd otthonában betalált. Hamarabb, mint tavaly, amikor az ötödik játéknapon szerezte önmaga és a kisvárdai labdarúgás történetének első NB I-es gólját.
„Igen, szerencsére hamar összejött most a gól, sem a csapatnak, sem nekem nem kellett annyit várni rá, mint az előző évben – mondta Lucas. – Mindig is ilyen voltam, nagyon tudok örülni neki, ha a csapattársaim gólt szereznek, gyorsan igyekszem is köszönteni a gólszerzőt, ezért rohanok is hozzá. Hogy melyik tetszett a legjobban? A magamét egyébként sem választanám, de egyébként is voltak attól szebbek. Gheorghe Grozav debreceni góljában maga az akció volt a szép, nem beszélve a befejezésről, és „Gicu” Újpest elleni második gólja is maga volt a tökély, ahogy egyből eltekerte a védőről eléje kerülő labdát.”
Következik az éllovas Mol Fehérvár FC elleni idegenbeli mérkőzés. Az esélyes nyilván a hazai csapat, de vajon az eddigi jó szereplés felvértezi-e a várdai alakulatot arra, hogy pontszerzési reménnyel lépjen pályára a bajnokesélyes ellen?
„Egyértelmű, hogy a Mol Fehérvár a meccs favoritja – ismerte el a 30 esztendős középpályás. – Nem sokan gondolták volna, hogy az első négy meccsünkből hármat is megnyerünk, de mi bíztunk magunkban, és igyekeztünk minden meccsen győzelemre játszani. Ezen a mérkőzésen is úgy lépünk majd pályára, hogy megpróbálkozunk a pont vagy pontok szerzésével.”