Góldúsak voltak az utóbbi közös meccseink

2022-04-01 20:21:52
Kisvárda FC

Ebben a párharcban először fújja a sípot a szombati mérkőzés játékvezetője.

Új játékvezető debütál a kisvárdai csapat Fehérvár elleni párharcában, mert bár a szombati mérkőzést vezető Erdős József a tizedik alkalommal fúj nekünk az élvonalban, a mostani ellenfelünk elleni meccseken eddig még nem jutott szóhoz. Idén már vezetett kisvárdai érdekeltségű meccsen, a Paks elleni hazai 3–3 alkalmával, és mivel azt megelőzően tavaly novemberben az MTK ellen 5–0-ra megnyert meccsünket dirigálta, egész jó a gólátlaga (6,5) az általa vezetett utóbbi két meccsünknek.

A 44 éves, eddigi 213 NB I-es meccsével a honi örökrangsor 12. helyén álló Erdős Józseffel a kilencből három meccset nyertünk meg, kettőn született döntetlen és négyet veszítettünk el. Négy büntetőt ítélt ellenünk (ahogy legutóbb a Paks ellen is), egyet sem a javunkra, viszont három játékost állított ki az ellenfelek soraiból, közülünk egyet sem. A sárga lapokkal eddig igazságos volt, 19–19 a mutatója ebben a műfajban. A fehérváriaknak a 23. alkalommal fújja a sípot az élvonalban.


OTP BANK LIGA: 26. FORDULÓ

MOL FEHÉRVÁR FC (6.)–KISVÁRDA MASTER GOOD (3.)

Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó, szombat, 17.00

Vezeti: Erdős József (Kóbor Péter, Horváth Zoltán – tartalékjátékvezető: Csonka Bence)


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló