Gól a félpályáról

2021-09-13 15:02:09
Kisvárda FC

Szőr Levente nem akármilyen találatokat ért el a Jászberény elleni NB III-as mérkőzésen – ÖSSZEFOGLALÓ.

Nagy tettet hajtott végre NB III-as csapatunk azzal, hogy legyőzte az előző bajnokság harmadik helyezettjét, a Jászberényt. A 2–0-s sikerből Szőr Levente két góllal vette ki a részét: nem is akármilyenekkel, hiszen az elsőnél nagyjából 18 méterről bombázott a léc alá, a másodiknál pedig a felezővonalat épphogy átlépve ívelt a nem is annyira kinn álló kapus felett a bal felső sarokba. Összefoglalónkban mindkét gólja megtekinthető.

Tartalékcsapatunk a kupaforduló miatt a hétvégén nem lép pályára – legközelebb szeptember 22-én, szerdán játszik a Debreceni EAC vendégeként. A DEAC kisvárdai napokat él majd át, hiszen 18-án szombaton, NB I-es legénységünket fogadja Mol Magyar Kupa-mérkőzésen.


NB III KELETI CSOPORT: 7. FORDULÓ

Eredmények: Kisvárda Master Good II–Jászberényi FC 2–0, Aqua-General Hajdúszoboszló–Törökszentmiklós FC-Veteriner 1–0, Termálfürdő FC Tiszaújváros–Hidasnémeti VSC 3–0, Eger SE–Putnok FC 1–3, BKV Előre–Debreceni EAC 2–1, DVSC II–Tállya KSE 2–2, Tiszafüredi VSE–Sényő-Carnifex FC 2–2, Füzesgyarmati SK–Újpest FC II 2–0, Kolorcity Kazincbarcika SC–Diósgyőri VTK II 5–2, Békéscsaba 1912 Előre II–Salgótarjáni BTC 3–1

Az élcsoport állása: 1. BKV Előre 21 pont, 2. Kazincbarcika 19, 3. Tiszaújváros 17 (5 győzelem, 17–5), 4. Hajdúszoboszló 17 (5, 11–5), 5. DEAC 16 (5, 19–5), 6. Kisvárda Master Good II 16 (5, 17–7), 7. Békéscsaba II 11

A Kisvárda Master Good–Jászberény mérkőzés összefoglalója:

Related video

next match
Puskás Akadémia FC
Kisvárda Master Good
Felcsút, Pancho Aréna
2023-10-06 20:30
OTP Bank Liga, 9. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Fehérvár FC
3-1
1-1
Kisvárda Master Good
Székesfehérvár, Sóstói Stadion
2023-10-01 15:00
OTP Bank Liga, 8. forduló