Gibraltár és Anglia is az ellenfelek között
Felnőtt és utánpótláskorú játékosaink is érintettek a válogatottak hetén.
A hétvégén nincs forduló az OTP Bank Ligában és csapatunk edzőmeccset sem játszik, ez azonban nem jelenti azt, hogy valamennyi játékosunk mérkőzés nélkül maradna – többen érintettek ugyanis hazájuk felnőtt vagy korosztályos válogatottjaiban.
Danijel Petkovics és Driton Camaj (borítófotónkon) újfent meghívást kapott a montenegrói válogatottba, amelyre két felkészülési mérkőzés vár. Kapusunk és a legutóbbi, MTK elleni meccset sárga lapos eltiltás miatt kihagyó szélsőnk két barátságos mérkőzésen gyarapíthatja válogatottságaik számát: a montenegróiak március 21-én Fehéroroszország, 25-én pedig Észak-Macedónia ellen lépnek pályára, egyaránt a törökországi Antalyában.
Ezenközben támadónk, Mario Ilievszki az északmacedón U21-es válogatottba hivatalos, oda, ahol a csapatkapitányi tisztséget tölti be. A korosztályos nemzeti csapat két Európa-bajnoki selejtezőt játszik, előbb 21-én Gibraltár, majd 26-án Svédország ellen. Mindkét mérkőzést hazai pályán, Szkopjéban vívják az északmacedónok, Ilievszki az első, Gibraltár elleni fellépést sárga lapos eltiltás miatt kénytelen lesz kihagyni.
Raúl-Martin Stefan a magyar U20-as válogatott keretébe kapott meghívót, és 20-án, szerdán, valamint 22-én pénteken egyaránt Izland ellen léphet pályára. Mindkét barátságos mérkőzést Gyirmóton rendezik.
A sor úgy teljes, ha az U17-es válogatottba meghívást kapott kisvárdai játékosról is írunk. Kancsij Artúr bekerült a korosztályos nemzeti csapat Európa-bajnoki elitselejetzős körére utazó keretébe. A mieink az angol válogatottak Burton-on-Trentben található edzőközpontjában sorra kerülő összecsapásokon sorrendben a franciák (szerda), az angolok (szombat) és az északírek (26-án, kedden) ellen lépnek pályára. A csoportból az első helyezettek mellett a nyolc csoport hét legjobb másodikja is kijut a ciprusi Európa-bajnokságra.