Garaba Imre is a pályán

2020-01-09 16:45:15
Kisvárda FC

Csütörtöki két edzés közül a másodikba némi versenyhelyzet is költözött.

„Akkor én leszek Garaba Imre!” – lelkendezett Tischler Patrik, amikor kiderült a csapat csütörtök délutáni edzésen, hogy olyan játék következik, amely során az amúgy védők lesznek a csatárok, a támadók pedig a hátvédek. Amikor szóvá tettük 28 éves csatárunknak, hogy ő bizony akkor még nem is élt, amikor a 82-szeres válogatott beállós a fénykorát élte, akkor „Tisi” kiigazított bennünket, hogy az lehet, de az apukájának csapattársa és edzője is volt Imre bá’.

Szóval oldott hangulatú volt a csütörtök délutáni, aznapi második gyakorlás, ami az addigi, más jellegű munka után rá is fért a csapatra. A helyszín is változatosságot jelentett, hiszen ezúttal nem el-Gouna, hanem a két évvel ezelőtt már belakott, de azóta nem látott hurghadai utánpótlásműhely központja volt a helyszín. A fiúk először terhelést kaptak az ellenáramoltató kötél jóvoltából, majd jött a szűkített területű, fordított posztos játék. Persze, az csak a csapatválasztás után derült ki, hogy Rubus Tamásnak csatárt, Gheorghe Grozavnak hátvédet, a bal oldali védő Rados Proticsnak pedig jobbszélsőt kell játszania. Tischlernek meg ugye Garabát.

Maradjunk annyiban, hogy az így kialakult négy csapat közül a fogadóirodák nem biztos, hogy a Vaszil Himik, Hej Vikor, Szőr Levente, Gyüre Tamás, Baranyai Ádám ötösre adták volna a legkisebb oddszot (a kapusok fix helyen védtek, tehát valamennyi alkalmi csapatot erősítettek egyszer-egyszer), de a fiatalok alaposan felborították a papírformát, és megnyerték a körmérkőzéses viadalt. Miközben még az is lehet, hogy megtalálták az igazi posztjukat… Az is igaz, hogy a végén nagy számolgatás alakult ki, előbb a zöldek hirdették ki győztesnek magukat – az amúgy sárgában szereplő Lucas pedig jó csapatkapitányhoz méltóan az ő csapatképükhöz is odaállt.

Csütörtökön amúgy azt is megtanultuk, hogy Egyiptomban nemcsak délelőtt, hanem olykor délután is fúj a szél, de mi ez ahhoz képest, hogy a levegő hőmérséklete ezúttal is elérte 20 Celsius fokot. Innen nézve hihetetlennek is tűnt az otthonról érkező ónos eső híre, de ne fájdítsuk senki szívét.

Pénteken jön az első edzőmeccs, újra el-Gounában. A magyar idő szerint 14.30-kor kezdődő mérkőzésről terveink szerint szöveges on-line közvetítésben számolunk majd be.


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Buapest, Groupama Aréna
2024-04-20 17:00
OTP Bank Liga, 29. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
4-1
3-1
Újpest FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-04-13 14:30
OTP Bank Liga, 28. forduló