Fradi, Vasas, MTK...
Újabb korosztályos csapataink számára kezdődik a bajnokság idei szakasza. BEHARANGOZÓ
Korosztályos csapataink számára háromnak megkezdődik, kettőnek folytatódik szombaton a bajnokság második, idei szakasza. A Várda LA U19-es és U16-os csapata két hete már pályára lépett – ők rájátszásos rendszerben folytatják, az alapszakaszból magukkal hozott pontokkal: a „középházban” szereplő U19-esek és az elitben teljesítő U16-osok egyaránt három bónuszponttal indítottak.
Ami a szombati ellenfeleket illeti, a nevek nem csengenek rosszul, hiszen köztük van a Ferencváros, a Vasas, az MTK és a Fehérvár is. Ezek a csapatok nemcsak a felnőtt színtéren, hanem az utánpótlásban is erős riválisnak számítanak.
A korosztályos csapataink közül egyedüliként nem országos, hanem regionális bajnokságban szereplő U17-eseinknek számára március 19-én folytatódnak a bajnoki küzdelmek, az U12-esek egri mérkőzését pedig a hazaiak kérésére április 13-ára halasztották.
MLSZ ORSZÁGOS U19 B CSOPORT, 3. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Várda LA (7.)–Mol Fehérvár (1.)
Török László, a VLA edzője: – Lassan de úgy érzem, hogy az új játékosok is beilleszkedtek a csapatba, és ehhez a folyamathoz nagymértékben hozzásegítette őket a törökországi edzőtábor. Megismerték egymást, és tisztában vannak az elképzeléseinkkel, a rendszerünkkel. Nagyon várom, hogy ez edzéseken tapasztalt pozitívumokat hogyan tudják átvinni a bajnokira. Nem hagyhatjuk viszont figyelmen kívül, hogy a keretünkben vannak ukrajnai játékosok, akik igazi férfiként és sportolóként viselkednek a jelenlegi helyzetben, mind az edzéseken, mind a magánéletükben. Mindenben segítjük őket, és tudjuk, ők is segítik a csapatot a játékukkal.
MLSZ ORSZÁGOS U16 A CSOPORT, 3. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Vasas Kubala Akadémia (3.)–Várda LA (2.)
Belényesi Miklós, a Várda LA edzője: – A Vasas ellen mindig nagyon kiélezett mérkőzéseket vívunk. Fizikálisan nagyon erős, technikailag képzett játékosok alkotják az ellenfelet, csak úgy szerezhetünk pontot vagy pontokat, ha végig koncentráltak leszünk és megalkuvást nem tűrően azt játsszuk azt, amit tudunk és bennünket jellemez. Örömhír számunkra, hogy mindenkire számíthat a szakmai stáb, teljes a keret létszáma.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT CSOPORT, 12. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Várda LA (6.)–Ferencváros (1.)
Katona György, a VLA edzője: – Apa kezdődik…. Hosszú hetek után – amely időszak nem volt zökkenőmentes – újra tétmérkőzést játszunk, és egyből az ország legnépszerűbb csapatának utánpótlása ellen. A játékunk tovább épült, a fejlődés látható volt az edzőmérkőzéseken is. Nagyon bízunk a srácokban és az elvégzett munkában. Biztos vagyok benne, ha mindenki a tudása legjavát viszi ki a pályára, és mentálisan erősek leszünk, akkor ismét színvonalas mérkőzést játszunk a Ferencváros ellen, és ez pontban pontokban is megmutatkozik.
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT CSOPORT, 15. FORDULÓ
Szombat, 14.00: Várda LA (3.)–MTK Budapest (9.)
Oláh Levente, a VLA edzője: – Már mindenki nagyon várta az idei első bajnoki mérkőzést. Némiképp beárnyékolja ezt az alkalmat az időközben kialakult háborús helyzet, ugyanis hét ukrajnai játékosunkat is érinti ez. Amiben csak tudjuk, segítjük őket, és igyekeztünk minél jobban felkészülni az első bajnoki mérkőzésre. Reményeim szerint sikerrel fogjuk venni az akadályt, és ez erőt adhat a folytatásra.
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 14. FORDULÓ
Szombat, 12.00: Eger LS–Várda LA*
Törtei Tamás, a VLA edzője: – A gyerekek, valamint a szakmai stáb részéről elérkezett a várva várt bajnoki mérkőzés. Hosszú és hektikus időszakon vagyunk túl, igyekszünk rendezni a sorainkat, illetve, amennyire tudtunk, felkészültünk a bajnoki rajtra. A kisebbekkel kiegészülve szeretnénk elhozni a három pontot Egerből.
*Az U13-as bajnokságban (ahogy az U12-esben sem) nem vezetnek bajnoki tabellát, így nem tartják nyilván a helyezéseket
A borítófotón: Az edzőmeccsek után U14-es csapatunk szombaton már „élesben” játszik, az MTK-t fogadja