Fontos siker a lányoknál

2022-02-14 19:46:32
VLA

Sikerrel megvívott bajnoki a bihari futsalosok ellen.

Akadémiánk újdonsült lány futsalcsapatának tagjai Valentin-nap alkalmából nem az ajándékokra, hanem a futsalra koncentráltak, hiszen kiemelt fontosságú bajnoki mérkőzést játszottak hétfő délután a berettyóújfalui lányok ellen.

A végső győzelemre esélyes három csapat közül kettő farkasszemet nézett egymással a Vári Emil Általános Iskola tornatermében. Csapatunk több okból is motivált hangulatban várta a találkozót, ugyanis lányaink a szezon végi előkelő helyezésről sem tettek le, ugyanakkor szerettek volna hazai környezetben visszavágni a bihariaknak, mivel idegenben szoros találkozón 3–2-re alulmaradtak mostani ellenfelükkel szemben.

Ellenfelünk ezúttal nem a legerősebb felállásban érkezett Kisvárdára, de lányaink a mérkőzés kezdetétől teljesen motiváltan, szép játékot bemutatva, a mérkőzés végéig kézben tartva a találkozót, szép gólokat szerezve nyertek fölényesen 4–0-ra. Jövő héten az ugyancsak bajnokesélyes Csenger csapatát fogadjuk, ahol hasonló szép és eredményes játékkal a következő lépést is megteheti csapatunk a végső siker felé vezető úton.


MEGYEI U17 FUTSAL, 16. FORDULÓ:

Várda SE–Bihari NFK 4–0 (2–0)

VSE: Lovas L. – Szabó L., Farkas F., Szabó K., Sütő B. Csereként lépett pályára: Rácz B., Jávor Sz., Kőrösi K., Márta R.

Gól: Farkas F. 2, Szabó L., Szabó K.


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló