Folytassa, Sassá!

2020-07-24 15:44:13
Kisvárda FC

Brazil szélsőnk továbbra is kisvárdai színekben futballozik.

Brazil játékosunknak, Sassának a nyáron lejárt a szerződése, és a felek végül megállapodtak a folytatásról, így a 32 éves szélső megkezdi harmadik szezonját is a Kisvárda Master Good kötelékében.

Sassá a feljutást követően, 2018 nyarán csatlakozott a csapatunkhoz, az akkor érkező brazil triumvirátusból már csak ő szerepel kisvárdai színekben. Az elmúlt két bajnoki évben 51 mérkőzésen 2156 percet töltött a pályán, öt gól és három gólpassz fűződik a nevéhez.

A fotón: Sassát Forrás Zoltán klubmenedzser köszöntötte elsőként a szerződéshosszabbítást követően


„Nagyon örülök, hogy megújíthattam a szerződést, és újabb szezont tölthették ebben a klubban, amelyet nagyon megszerettem. Először köszönetet mondok ezért Istennek, majd a családomnak és a szurkolóknak, akik nagyon kedvesek velem. Minden nap kérdezték tőlem a városban, hogy maradok-e Kisvárdán, kifejezve ezzel ragaszkodásukat, amivel nekem is erőt adnak a folytatáshoz” – mondta a szerződés aláírása után Sassá.


next match
Budapest Honvéd
Kisvárda Master Good
Budapest, Bozsik Aréna
2025-05-18 19:00
Merkantil Bank Liga, 29. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kisvárda Master Good
1-1
0-0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-05-11 17:00
Merkantil Bank Liga, 28. forduló