Fölényesen győzött az U19
Két utánpótláscsapatunk hazai környezetben szerepelt, öt pedig idegenben lépett pályára – EDZŐI ÉRTÉKELÉSEKKEL.
MLSZ ORSZÁGOS U19 KIEMELT, 4. FORDULÓ
Várda LA–III. Ker TVE 4–0 (3–0)
Gól: Racskó (5.), Ésik Á. (39.), Szikszai (41.), Kobeljas (79.).
Csernijenko Ruszlan: – Az első félidőben tizenöt-húsz percig tudta tartani a lépést az ellenfél velünk. Az egész mérkőzést kontroll alatt tartottuk, a gólokon kívül is volt még számos lehetőségünk. Ez a győzelem nagyon fontos volt számunkra, hiszen két vereség után sikerült újra nyernünk. Gratulálok a fiúknak!
MLSZ ORSZÁGOS U17 KIEMELT, 3. FORDULÓ
Honvéd-MFA–Várda LA 3–0 (1–0)
VLA: Tkacsenko – Barati (Csarkó, 55.), Prjamov (Milik, 73.), Bac, Molnár M., Csengeri (Lics, 73.), Kozma Zs., Rudik, Borovszkij, Koljada (Fedorov, 55.), Németh V. (Csáki G., 37.). Edző: Belényesi Miklós
Gól: Szabó Á. (23.), Nagy M. (65.), Gyebróczki (89.).
Kiállítva: Borovszkij (67.)
Belényesi Miklós: – Amíg öngólokat rúgunk és odaadjuk a labdát az ellenfél támadóinak, addig nincs miről beszélni. Voltak biztató jelek, de ez még egyelőre nagyon kevés. Az a gond ezzel, hogy innentől kezdve mentálisan is nagyon nehéz kijönni ebből a spirálból. Elkéstünk, kaptunk egy piros lapot és mehetünk a kórházba. Borzasztó nap volt!
MLSZ ORSZÁGOS U16 KIEMELT, 3. FORDULÓ
Újpesti TE–Várda LA 0–2 (0–1)
VLA: Mihajljuk – Horvát A., Fedor, Lupij (Ablonczy, 93.), Piros, Petics (Bobal, 71.), Amászta, Veprik (Bíró B., 93.), Knisz, Buda M. (Pekarik, 71.), Jazsik. Edző: Márton István
Gól: Horvát A. (21.), Knisz (91.).
Márton István: – A két gól mellett további kettőt sikerült szerezni, amiket ilyen-olyan okból nem adtak meg. Az első félidőben rengeteg lehetőségünk volt, de vagy az utolsó passzok, vagy a befejezések voltak pontatlanok. A második félidőben nagy nyomás nehezedett ránk, de fegyelmezetten álltuk a sarat és a kontráinkban végig ott volt a lehetőség hogy hamarabb lezárjuk a meccset.
MLSZ ORSZÁGOS U15 KIEMELT, 4. FORDULÓ
Zalaegerszegi TE FC–Várda LA 1–2 (1–1)
Gól: Csikos (32.), illetve Budaházi Zs. (37.), Nagy M. (45.).
Kiállítva: Szencsenkov (68.)
Törtei Tamás: – Jó csapattól hoztuk el a három pontot. Nem kezdtük jól a mérkőzést, de a szünetben változtattunk és stabilabbak lettünk. Kicsit aggaszt a sok ki nem kényszerített hiba, de most lesz időnk mindent átbeszélni és rendbe rakni. Gratulálok a srácoknak!
MLSZ ORSZÁGOS U14 KIEMELT, 4. FORDULÓ
Várda LA–DVSC 2–1 (1–0)
VLA: Székely K. – Suba, Gyarmati, Dovbak (Száraz A., 77.), Helmeczi, Dzsatalov (Dovganics, 52.), Tkacs (Szitnik, 52.), Hadházi (Tiscsenko, 62.), Kravcsuk, Deniszov, Khizsnjak. Edző: Katona GyörgyGól: Dovbak (16.), Dovganics (65.), illetve Szabó B. (82.).
Katona György: – Az elmúlt két hétben már látszott az edzéseken, hogy lépegetünk előre. Nagyon örülünk neki, hogy ezen a mérkőzésen is megmutatkozott. Szebbnél szebb gólokat rúgtunk, és volt éle a csapatnak játékban, ezért megérdemelten nyertük meg a mérkőzést. Gratulálok mindenkinek!
MLSZ ORSZÁGOS U13 ÉSZAKKELET, 4. FORDULÓ
DVSC–Várda LA 4–0 (2–0, 2–0, 2–0)
VLA: Halász E. – Licz, Takács D., Kulik, Csendes, Szpivák, Grica, Povkanics, Kapitány. Csereként lépett pályára: Bódi L. (kapus), Sajtos, Popovics K, Paronai. Edző: Oláh Levente
Oláh Levente: – Jó iramú, sok párharccal tarkított mérkőzést játszottunk, a kiváló fizikai adottságokkal rendelkező hazaiakkal. Az eredmény miatt csalódott vagyok, mivel sokkal több volt ebben a mérkőzésben, mint amennyit kihoztuk belőle! Amíg a kialakított helyzeteket nem rúgjuk be, valamint büntetőből sem tudunk betalálni, semmi jóra nem számíthatunk. Pozitívum, hogy a támadó zónáig rendre eljutunk, negatívum, hogy a kapu előtt nem vagyunk elég határozottak és rossz döntéseket hozunk. Ebben fejlődnünk kell, ha eredményesek akarunk lenni a jövőben.
MLSZ ORSZÁGOS U12 ÉSZAKKELET, 4. FORDULÓ
DVSC–Várda LA 1–1 (0–0, 0–0, 1–1)
VLA: Éles N. – Obsitos, Balogh G., Nagy Z., Németh B., Osztroha Á., Sztolykó, Koszta Cs., Nagy Á. Csereként lépett pályára: Mészáros M. (kapus), Varga I., Szabó Á., Beresnyák, Illés P. Edző: Baksa Zoltán
Gól: Szilágyi Á. (43.), illetve Sztolykó (50.).