Felszakadt a bokán a bőr

2021-09-18 18:25:44
Kisvárda FC

Ha nincs is akkora baj, mint legutóbb, de balszerencsésnek érzi magát az első félidőben lecserélt játékosunk.

Ahogy Joao Janeiro a meccs utáni nyilatkozatában utalt rá, többen, így Gosztonyi András, Lucas és Rubus Tamás is hosszú kihagyás után lehetett a kezdőcsapat csapat tétmérkőzésen, klubunk elszámú legénységében. Közülük a tavaly június 9-én Achilles-ín-szakadást szenvedett Gosztonyi Andrásnak nem volt szerencséje, hiszen a DEAC elleni kupameccs (2–0) 24. percében sérülés miatt kellett lecserélni. Az eset bosszantó, de azért közel sincs akkora baj, mint tavaly nyáron.

„A műtött bal lábamon, a bokámon szenvedtem sérülést, de csupán annyiról van szó, hogy felszakadt rajta a bőr mintegy öt centiméter hosszan, és a nyílt sebet össze kellett varrni – mondta érdeklődésünkre Gosztonyi András. – Ezt doktor Kósa Jenő csapatorvos a lecserélésem után azonnal meg is tette az öltözőben. Egy bedobást követően ugrottunk fel fejelni, a földet érés után ellenfelem stoplija felszántotta a bőrt a bokámon. Azzal együtt, hogy remélhetőleg egy hétnél hosszabb pihenő nem vár rám, és a varratszedést követően tudok majd csatlakozni a társakhoz, roppant balszerencsésnek érzem magam.”

Először volt a kezdőcsapat tagja tétmérkőzésen Artem Odincov (a bajnokságban a tavaszi utolsó fordulóban csereként jutott már neki néhány perc), és először szerepelt az első csapatunkban díjmérkőzésen az augusztus végén igazolt Andrei-Ionut Peteleu is.


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló