Felsőtárkánytól Nagykátán át a Fradi-verésig

2022-09-16 00:06:51
Kisvárda FC

Az elmúlt tíz év kisvárdai szereplése a Magyar Kupában, amelynek idei kiírásába szombaton kapcsolódunk be.

Szombaton az NB III-as BVSC-Zugló otthonában megkezdjük szereplésünket a Mol Magyar Kupában. Ennek apropóján megállapíthatjuk, hogy általánosságban nem szerepelt rosszul a kisvárdai csapat ebben a sorozatban.

Az elmúlt évtizedben egyszer-egyszer voltunk elő- és negyeddöntősük, kétszer pedig nyolcaddöntősök. Persze, azt szokták mondani, a kupában az ér valamit, ha megnyered, vagy legalábbis a döntőbe jutsz, de a kisvárdai csapat alsóbb osztályúként is többször kivágta a rezet, ami emlékezetes meneteléseket eredményezett.

Mint amilyen a 2014-2015-ös is volt, amikor egyedüli NB III-as csapatként jutottunk el a negyeddöntőig, ahol oda-visszavágós párharcban veszítettünk a Szolnok ellen. Akkor a Szolnok volt magasabb osztályú csapat, 2018 őszén pedig már NB I-esként vágtunk neki vissza, az volt az első kupameccs, amit élvonalbeli csapatként játszottunk. A másik oda-visszavágós párharcunkat ennek a kiírásnak a nyolcaddöntőjében vívtuk a Ferencvárossal. A legnagyobb skalpot egy évvel korábban éppen a Ferencvárossal szemben szereztük meg, amikor NB II-es csapatként kiejtettük az akkori háromszoros címvédőt. Alacsonyabb osztályú csapatként a Pápát, a Nyíregyházát, a Békéscsabát, a Ferencvárost és a Puskás Akadémiát „hoztuk el” Kisvárdára az akkori NB I-es mezőnyből – közülük a Szparit és a Fradit sikerült kiejteni. Hosszabbításos meccsbe egyszer bonyolódtunk, Szentlőrincen, amikor a rendes játékidő legvégén sikerült egyenlíteni, a túlórában pedig újabb három gólt szerezni.

Így örült csapatunk a Ferencváros 2017-es kiejtésének


A mostanival együtt az elmúlt három kiírásban már csak egy mérkőzésen dől el a továbbjutás sorsa, az utóbbi két évadban rendre az Újpesttel szemben estünk ki – előbb hazai pályán az elődöntőben, majd idén februárban a Szusza-stadionban, a nyolcaddöntőben, amikor már érett a hosszabbítás.

Egyébként elmondható, hogy a papírformát többnyire biztosan érvényesítette a csapat, alacsonyabb osztályú csapattal szemben csak 2016-ban Hódmezővásárhelyen és 2019-ben pedig Pécsen esett ki. Az országos főtáblán az első fordulóban tíz éve és az előbb említett hódmezővásárhelyi vereség következtében esett ki csapatunk. Kétszer értünk el tíz vagy annál több gólt: hét éve Nagykátán és 2020-ban Kecskéden.


MAGYAR KUPA SZEREPLÉSEINK AZ ELMÚLT ÉVTIZEDBEN


2012-2013

1. forduló: Felsőtárkány SC (NB III)–Várda SE (NB III) 1–0 (0–0)

Gól: Besenyei F. (74.)


2013-2014

1. forduló: Elek LE (Békés megyei I.)–Kisvárda Master Good (NB II) 1–7 (1–5)

Gól: Gál A., illetve Bouard Ramos 3, Pavlov 3, Pálvölgyi

2. forduló: a Kisvárda Master Good erőnyerő volt

3. forduló: Nagykőrösi Kinizsi (Pest megyei I.)–Kisvárda Master Good 0–3 (0–1)

Gól: Pavlov 2, Oláh D.

A legjobb 16 közé jutásért: Kisvárda Master Good–Lombard FC Pápa 3–4 (1–1)

Gól: Hegedűs T., Kapacina V., Üveges, illetve Király B., Struhar, Quintero, Oeosz M.


2014-2015

A legjobb 64 közé jutásért: Kisvárda Master Good (NB III)–Tököl VSK (NB III) 4–1 (2–0)

Gól: Hegedűs T., Orosz D., Módis, Molnár R., illetve Győri Z.

A legjobb 32 közé jutásért: Kisvárda Master Good–Ceglédi VSE (NB II) 2–0 (0–0)

Gól: Módis, Nagy R.

A legjobb 16 közé jutásért: Kisvárda Master Good–Nyíregyháza Spartacus 3–2 (0–2)

Gól: Bouard Ramos, Erős G., Brankovics P., illetve Spitzmüller, Pákolicz

Nyolcaddöntő: Kisvárda Master Good–Vác FC (NB III) 4–0 (0–0)

Gól: Milovac 2, Hegedűs T., Bouard Ramos

Negyeddöntő

1. mérkőzés: Kisvárda Master Good–Szolnoki MÁV FC (NB II) 1–3 (0–2)

Gól: Szűcs I., illetve Nagy I., Fritz, Vári B.

Visszavágó: Szolnoki MÁV FC–Kisvárda Master Good 1–1 (1–0)

Gól: Vári B., illetve Bouard Ramos

Továbbjutott: Szolnok (4–2)


2015-2016

A legjobb 64 közé jutásért: Nagykáta (Pest megyei I.)–Kisvárda Master Good (NB II) 0–12 (0–7)

Gól: Rajczi 3, Eszlátyi 2, Kulcsár K. 2, Csilus T. 2, Hegedűs T., Nagy R., Rézinger


A legjobb 32 közé jutásért: Ceglédi VSE (NB III)–Kisvárda Master Good 1–3 (0–3)

Gól: Csordás S., illetve Koszta 2, Farkas V. (öngól)

A legjobb 16 közé jutásért: Kisvárda Master Good–Békéscsaba 1912 Előre 1–2 (0–1)

Gól: Koszta, illetve Korudzsiev, Laczkó Zs.


2016-2017

A legjobb 64 közé jutásért: Hódmezővásárhely (NB III)–Kisvárda Master Good (NB II) 2–0 (1–0)

Gól: Máté P., Végh A.


2017-2018

A legjobb 64 közé jutásért: BKV Előre (NB III)–Kisvárda Master Good (NB II) 0–3 (0–2)

Gól: Gosztonyi, Rjasko, Lukács R.

A legjobb 32 közé jutásért: Kisvárda Master Good–Ferencváros 1–0 (1–0)

Gól: Horváth Z.

A legjobb 16 közé jutásért: Kisvárda Master Good–Puskás Akadémia 0–1 (0–1)

Gól: U. Diallo


2018-2019

A legjobb 64 közé jutásért: Szolnoki MÁV FC (NB III)–Kisvárda Master Good 0–1 (0–1)

Gól: Negrut

A legjobb 32 közé jutásért: Gyöngyösi AK (NB III)–Kisvárda Master Good 0–4 (0–3)

Gól: Gosztonyi 2, Negrut 2

A legjobb 16 közé jutásért: Szentlőrinc (NB III)–Kisvárda Master Good 1–4 (0–0, 1–1, 1–2) – hosszabbítás után

Gól: Ilics 2, Horváth Z., Negrut

Nyolcaddöntő

1. mérkőzés: Ferencváros–Kisvárda Master Good 2–0 (0–0)

Gól: Lanzafame, Böde

Visszavágó: Kisvárda Master Good–Ferencváros 1–1 (0–1)

Gól: Grozav, illetve Gorriaran

Továbbjutott: Ferencváros (3–1)


2019-2020

A legjobb 64 közé jutásért: Pilisi LK (Pest megyei I.)–Kisvárda Master Good 0–1 (0–0)

Gól: Tischler

A legjobb 32 közé jutásért: Kozármisleny (NB III)–Kisvárda Master Good 1–2 (1–1)

Gól: Jelena, illetve Hej, Grozav

A legjobb 16 közé jutásért: Pécsi MFC (NB III)–Kisvárda Master Good 1–0 (0–0)

Gól: Tihanyi


2020-2021

A legjobb 64 közé jutásért: Kecskéd (Komárom megyei I.)–Kisvárda Master Good 0–10 (0–4)

Gól: Bumba 3, Kovácsréti 2, Sassá 2, Szimovics, Horváth Z., Camaj

A legjobb 32 közé jutásért: Kecskeméti TE (NB III)–Kisvárda Master Good 0–1 (0–1)

Gól: Horváth Z.

A legjobb 16 közé jutásért: Soroksár SC (NB II)–Kisvárda Master Good 1–2 (1–2)

Gól: Pászka, illetve Ötvös, Horváth Z.

Nyolcaddöntő: Haladás (NB II)–Kisvárda Master Good 0–1 (0–1)

Gól: Navrátil

Negyeddöntő: Kisvárda Master Good–Zalaegerszeg 6–1 (2–0)

Gól: Camaj 2, Csirkovics, Karabeljov, Viana, Kovácsréti, illetve Papp L.

Elődöntő: Kisvárda Master Good–Újpest FC 0–1 (0–0)

Gól: Beridze


2021-2022

A legjobb 32 közé jutásért: Debreceni EAC NB III)–Kisvárda Master Good 0–2 (0–0)

Gól: Zlicsics, Camaj

A legjobb 16 közé jutásért: Kisvárda Master Good–MTK Budapest 4–1 (3–0)

Gól: Camaj 2, Asani, Zlicsics, illetve Kocsis B.

Nyolcaddöntő: Újpest FC–Kisvárda Master Good 2–1 (0–0)

Gól: Simon K., Csongvai, illetve Camaj


A borítófotón: Driton Camaj első kupagólját Kecskéden szerezte, a tavalyi kiírásban pedig mindhárom meccsen betalált – összesen négyszer


next match
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-03-30 16:00
Merkantil Bank Liga, 22. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Soroksár SC
1-2
0-2
Kisvárda Master Good
Budapest, Szamosi Mihály Sporttelep
2025-03-16 17:00
Merkantil Bank Liga, 21. forduló