Félre a nosztalgiával!
Supka Attila kisvárdai edzőként is igazolta, hogy idegenben képes győzelemre vezetni jelenlegi csapatát a korábbi ellen – BEHARANGOZÓ
A bajnokság első körében sikerült legyőzni a Honvédot és az Újpestet is idegenben – a következő két fordulóban újra a két patinás fővárosi klubhoz látogatunk. Elsőként a Budapest Honvédhoz, amely vezetőedzőnk, Supka Attila számára különös presztízzsel bíró ellenfél lehet, hiszen ott nevelkedett és vált élvonalbeli labdarúgó, edzőként pedig három részletben összesen 140 NB I-es mérkőzésen ült a kispestiek kispadján, nyert velük Magyar Kupát és további két alkalommal vezette ki a csapatot a nemzetközi porondra, 2019-ben a kupadöntőig menetelt a csapattal. Ugyanakkor kisvárdai edzőként már azt is bizonyította, hogy képes a korábbi csapat legyőzésére, hiszen augusztus 30-án már Supka Attila irányításával nyertünk 2–1-re az Új Hidegkuti Nándor Stadionban.
„Nem azzal kell foglalkoznunk, hogy a bajnokság első körében nyerni tudtunk a Honvéd otthonában, sokkal inkább arra koncentrálunk, hogy meg tudjuk ismételni azt a játékot, amit a Puskás Akadémia ellen nyújtottunk – véli Supka Attila, a Kisvárda Master Good vezetőedzője. – Legyen ugyanaz a hozzáállás, és persze nagyon jó lenne, ha végre valaki gólt vagy gólokat szerezne. Hétről hétre úgy megyünk ki a pályára, hogy nyerni szeretnénk, de ez gólok nélkül lehetetlen. Ennek az NB I-es bajnokságnak a sajátja, hogy egyik pillanatról a másikra változik a forma, ezért, amellett, hogy tiszteletreméltó a Honvéd legutóbbi két győzelme, csak ezért megijedni nem fogunk tőle. Nekünk is volt jó periódusunk, most éppen gödörben vagyunk, amiből gólokkal is egy győzelemmel tudnánk kimászni. Saját magunkkal kell foglalkozni, azt kell elérnünk, hogy masszívak legyünk, hogy ne kapjunk gólt, ugyanakkor a másik kapunál kialakított játékhelyzetekből eredményesek legyünk. Az elmúlt két forduló eredményéből látszik, hogy a Honvéd is az életéért küzd, egy-, majd kétgólos hátrányból is nyerni tudott, vagyis egyetlen percre sem adta fel. Ez ránk is vonatkozik, a mi célunk is az, hogy minél előbb biztosítsuk az élvonalbeli tagságunkat. Az MTK elleni mérkőzésén a Honvédnak volt olyan játékosa, aki a cserepadról beszállva is el tudta dönteni a mérkőzést, jó lenne, ha nekünk is lenne olyan futballistánk, aki, ha váltás van, pluszt tudjon adni a játékunkhoz, nem pedig elvenni belőle. Sokat jelentene a számunkra a győzelem, nagyban hozzá segíteni bennünket ahhoz, hogy minél előbb meglegyen a bennmaradás.”