Feliratkoztak a góllövőlistára

2020-01-13 17:35:51
Kisvárda FC

Két új szerzeményünk is első gólját szerezte a győzelemmel végződött edzőmeccsen.

A táborzáró mérkőzést újra el-Gounában játszotta csapatunk, amelyre egy másik egyiptomi másodosztályú csapat várt ellenfélként.

A péntekihez képest kisebb szélben játszott meccsen nem sokáig kellett várni az első gólra, Gheorghe Grozav védőn megpattanó beadása már az első percben, az első várdai támadás után a kapuba kötött ki.

A második találatot Sztavrosz Cukalasz szerezte Gosztonyi András átadásából, majd alighogy megtörtént a sorcsere a második félidő első negyedóráját követően, Jelena Richárd megszerezte első gólját kisvárdai színekben. A Kozármislenyről igazolt támadó Kovácsréti Márk szöglete után talált a kapuba, és miután az első meccsen Jelena adott gólpasszt Kovácsrétinek, azt is gondolhatnánk, hogy a két futballista játékkapcsolata akár működhet is. Jelenához hasonlóan Nemanja Obradovics is most először iratkozott fel a kisvárdai góllövőlistára, őt Tischler Patrik hozta kihagyhatatlan helyzetbe.

A mérkőzésen történt egy sajnálatos sérülés is, Sassának bicsaklott ki egy összecsapás után a térd, így alig néhány percnyi játéklehetőség után jött a pályára Gyüre Tamásnak, aki törött hüvelykujjal játszott.

Ezzel a hurghadai edzőtáborozás érdemi része befejeződött, a pakolás és a hazautazás maradt hátra. Kedden hajnalban indul útnak a csapat, amely a kairói várakozás és átszállás után kora délután érkezik meg Budapestre.


KISVÁRDA MASTER GOOD–SHAUBAN QUENA FC 4–0 (2–0)

KISVÁRDA. Az 59. percig: Minca – Gosztonyi, Beriosz, Rubus, Protics – Karaszjuk, Cukalasz, Melnik – Grozav, Viana (Obradovics), Bumba. Az 59. perctől: Zöldesi – Hej, Szőr, Ene, Baranyai Á. – Kovácsréti, Lucas, Sassá (Gyüre T.) – Tischler, Obradovics, Jelena

Gól: Grozav, Cukalasz, Jelena, Obradovics


További fotók a Médiatárban


Latest match
Kecskeméti TE
1-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kecskemét, Széktói Stadion
2023-05-26 18:15
OTP Bank Liga, 33. forduló