Felipe: „Visszatérek!”

2019-07-05 20:45:22
Kisvárda FC

Kapusunk kommentben válaszolt, Révész Attila örül a jelentkezésének, de…

Révész Attila honlapunkon közzétett, a klubunk hivatalos Facebook-oldalán is megosztott nyilatkozatára üzenetben reagált Felipe, aki a mai napig nem kapcsolódott be a június 24-én elkezdődött felkészülésbe. Brazil kapusunk azt írta, hogy hamarosan visszatér és tisztázza a helyzetét. A szurkolókat és a klubot imádja, de sérelmezi, hogy Attila (alighanem Révész Attila sportigazgatóra gondolt) többször azt mondta neki, hogy nem tartja őt elég profinak. A kapus úgy érzi, hogy mindig száz százalékot nyújtott. Sorait úgy zárta, hogy „visszatérek és hamarosan találkozunk”.

„Örülök Felipe jelentkezésének, még ha nem is ez lett volna a módja a kapcsolatfelvételnek – reagált a brazil kapus kommentjére Révész Attila. – Meglep a magyarázkodása, ami számomra kicsit inkább mentegetőzésnek tűnik. Furcsállom, hogy két héttel a felkészülés megkezdése után állt elő ezzel, nagyon sok lehetősége lett volna ezt a korábbiakban jeleznie. Biztos vagyok benne, ha visszatér ide, akkor megtudjuk a valódi okokat is, amelyeket egyébként mi sejtünk.”


next match
Kisvárda Master Good
Vasas FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2025-02-10 20:00
Merkantil Bank Liga, 16. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Kolorcity Kazincbarcika SC
1-1
0-1
Kisvárda Master Good
Kazincbarcika, Kolorcity Aréna
2024-12-01 13:00
Merkantil Bank Liga, 15. forduló