Félidőnyi játéklehetőség

2019-11-14 21:38:18
Kisvárda FC

Kisvárdai játékos is szerephez jutott az U21-es válogatott csütörtök esti mérkőzésén.

A magyar U21-es válogatott csütörtök este felkészülési mérkőzést játszott Észak-Írországban, közelebbről Enniskillenben. A találkozón 1–1-es végeredmény született, azok után, hogy a mieink az első félidőben a tarpai utánpótlásban is megfordult, zentai születésű, a Kölnön keresztül a holland Heraclesnél kikötő Szőke Adrián góljával szereztek vezetést.

A magyar válogatottban szünet után jutott egy félidőnyi játéklehetőséghez csapatunk, a Kisvárda Master Good 19 éves támadója, Kovácsréti Márk is. Márknak ez volt a harmadik válogatottsága az U21-es csapatban, miután a honvédos Banó-Szabó Bence helyére állt be.

„Összességében nem ment rosszul a futball, bár ezúttal a középpályán szerepeltem az öt-három-kettes rendszerben” – üzente meg a helyszínről Kovácsréti Márk, aki, ha minden jól megy, a hétfőn 19 órakor kezdődő Ausztria elleni felkészülési meccsen is lehetőséghez jut majd a vadonatúj Puskás Arénában.


next match
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2023-09-24 17:30
OTP Bank Liga, 7. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
Pilisi LK
0-5
0-4
Kisvárda Master Good
Pilisi LK Sporttelep
2023-09-17 15:00
Mol Magyar Kupa, a legjobb 32 közé jutásért