Ez egy ilyen nap volt

2020-11-28 20:22:55
Kisvárda FC

Annál nagyobb bajunk ne legyen, hogy nem tudtuk megnyerni zsinórban negyedik meccsünket – BESZÁMOLÓ

Mentünk előre, ki is ment a labda a szélre, meg le az alapvonalra, de a passzok, a beadások és az érkezések sehogyan sem akartak sikerülni.

A szombat délutáni, továbbra is zárt kapus, kicsit havas, de azért jó talajon játszott Budafok elleni mérkőzésen a vendégek jól megszervezték a védekezésüket, sőt, kellett bő tíz perc ahhoz, hogy átvegyük a játék irányítását. Ezt a szakaszt akár góllal is zárhattuk volna, de Driton Camaj takarásból leadott lövését és Claudiu Bumba ismétlését is védte Póser Dániel.

A vendégek is veszélyeztettek, gyorsan elvégzett szabadrúgás után Kovács Dániel került helyzetbe, de Hej Viktor blokkolta a lövését. Az első félidő második felében már nagy fölényben futballoztunk, a legközelebb Sztavrosz Cukalasz járt a góllövéshez, de eldőlve leadott lövését védte a kapus, Bumba pedig fölé ágyúzott.

Ugyan lejárt az eltiltása, de Fernando Viana helyén továbbra is Camaj játszott, a védelemből pedig Niko Datkovic hiányzott sérülés miatt. Viana aztán csereként beállt, mert bár továbbra is mentünk előre, a gól csak nem kart megszületni. A végén a brazil csatárunk lábában volt a lehetőség, de a 86. percben mellé lőtte a szöglet után lecsorgó labdát. Így aztán a 77. NB I-es meccsünkön megszületett a második gól nélküli döntetlenünk, ami kissé fájó, de annál nagyobb bajunk ne legyen, minthogy nem tudjuk megnyerni zsinórban negyedik mérkőzésünket.


OTP BANK LIGA: 12. FORDULÓ

KISVÁRDA MASTER GOOD–BUDAFOKI MTE 0–0

Várkerti Stadion, zárt kapuk mögött. V: Zierkelbach (Szalai B., Vígh-Tarsonyi – Szilasi, Ducsai)

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Ene, Rubus, Hej – Lucas, Cukalasz – Navrátil (Kovácsréti, 75.), Bumba, Sassá – Camaj (Viana, 65.). Vezetőedző: Supka Attila

BUDAFOK: Póser – Huszti A., Romic, N. Nikolics, Margitics – Micsinai, Oláh B. – Kovács D., Kulcsár K. (Skribek, 65.), Szabó M. (Ihrig-Farkas, 79.) – Zsóri. Vezetőedző: Csizmadia Csaba


Latest match
Kecskeméti TE
1-0
0-0
Kisvárda Master Good
Kecskemét, Széktói Stadion
2023-05-26 18:15
OTP Bank Liga, 33. forduló