Évzáró a Várda LA-nál
Sikeres év végére tettek pontot az utánpótlás szekció dolgozói.
Évzárót tartottak a Várda Labdarúgó Akadémiánál, a Várkerti Stadion VIP-termében az utánpótlásban, illetve a létesítményekben dolgozók kívántak egymásnak kellemes ünnepeket, és koccintottak a boldog új évre.
Abban valamennyi jelenlévő egyetértett, hogy utánpótlásfronton sikeres évet zártak a klubnál, jelenleg négy fiúcsapat szerepel az élvonalban, az U17-esek pedig az őszi szezont követően feljutó helyen fordultak a folytatásra. A jelenlévőket Neumann Gábor akadémiai igazgató köszöntötte, majd Révész Attila sportigazgató vette át a szót, aki a jövő évi feladatokról is beszélt, és bemutatta a kollektívának Szentes Lázár akadémiai szakmai igazgatót. Azokból lesz bőven, úgyhogy van mire rápihenni a január közepén esedékes kezdésig.
A fotón: Éljen a gyermekszekció edzői kara, Péter Tibor (balra), Csáki Tamás és Fodor Tamás