Európa-bajnoki-résztvevő lehet

2021-03-15 18:15:24
Kisvárda FC

Játékosunkat is behívták a részben hazai rendezésű U21-es Eb-keretbe.

Március 24-én kezdődik a magyar-szlovén rendezésű U21-es Európa-bajnokság csoportkör-szakasza, a magyar válogatott már a nyitónapon bemutatkozik Székesfehérváron a németek ellen. Válogatottunk szövetségi edzője a koronavírus-járvány miatt nehéz helyzetbe került, többen kidőltek betegség miatt, így a szakvezető úgy döntött: a 23 nevezhető játékos mellett megjelöl öt biztonsági tartalékot is.

Ott van a meghívottak között Kovácsréti Márk, a Kisvárda Master Good csapatának támadója is, aki kedden csatlakozik a Telkiben edzőtáborozó válogatotthoz. Ő jelenleg tagja a 23-as keretnek.

„Vasárnap kaptam a hírt, hogy a meghívottak között vagyok, hétfőn Budapestre utaztam, átestem a tesztelésen, aminek az eredménye negatív lett, így kedden csatlakozhatok a válogatotthoz – mondta a hétfőn este elért Kovácsréti Márk. – Az utóbbi hetekben nem tudtam, mire is számítsak az Eb-részvétel kapcsán, aztán megtudtam, hogy ott vagyok a bő keretben, akkor már számítottam rá, esetleg kedvező fordulatot is vehet az ügyem. Igyekszem megragadni az esélyt, bízom benne, hogy lehetőséghez is jutok az Eb-n, ennek érdekében mindent meg is teszek.”


next match
Kisvárda Master Good
Gyirmót FC Győr
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-10-20 13:00
Merkantil Bank Liga, 10. forduló
day
hour
minute
second
still to go before the start
Latest match
BVSC-Zugló
0-2
0-1
Kisvárda Master Good
Budapest, III. ker. TVE Sporttelep
2024-10-06 13:00
Merkantil Bank Liga, 9. forduló