Értékesítettük a szélső játékjogát

2021-05-25 14:00:05
Kisvárda FC

A négy éve Budapestről Kisvárdára került Kovácsréti Márk csaknem félszáz NB I-es meccsel a háta mögött tér vissza a fővárosba.

Értékesítettük Kovácsréti Márk játékjogát, a húszéves szélső az MTK Budapest színeiben folytatja pályafutását.

Kovácsréti Márk négy éve, 2017 nyarán került Kisvárdára azok után, hogy korosztályos szinten neves fővárosi klubok, az Újpest, a Vasas és a Ferencváros utánpótlás műhelyében pallérozódott. Felnőtt játékosként 2018 tavaszán mégis kisvárdai színekben, az NB II-ben mutatkozott be, majd 2019 nyarán, a Paks ellen játszotta első élvonalbeli mérkőzését, amit további 48 követett. Két gól fűződik a nevéhez (a legutóbbit tavaly október 24-én épp az MTK-nak lőtte), emellett kiosztott kilenc gólpasszt. Kisvárdai NB I-es karrierjét a Paks elleni bemutatkozással és a május 9-i, ugyancsak Paks elleni búcsúmeccsel zárta keretbe, a pályán 2306 percet töltött. Huszonháromszor a kezdőcsapat tagjaként, további 26 alkalommal csereként beállva jutott lehetőséghez.

„Fővárosi gyerekként, nagyon fiatalon kerültem Kisvárdára, ott vált belőlem felnőtt futballista, ott lettem NB I-es játékos, onnan vezetett az utam az U21-es válogatottba, és annak a korosztálynak az Európa-bajnokságára – búcsúzott el Kisvárdától Kovácsréti Márk. – Úgy érzem, emberileg és szakmailag is nagyon sokat fejlődtem, mindent köszönök, amit Kisvárdán kaptam. Az én példám is bizonyíthatja, hogy a fővárosból az ország északkeleti szegletébe kerülve is válhat futballista az emberből, és onnan is lehet visszaút a tradicionális budapesti klubok valamelyikébe.”

Kovácsréti Márknak köszönjük a Kisvárdán töltött éveket, további pályafutásához sok sikert és jó egészséget kívánunk!


Kovácsréti Márk kisvárdai színekben szerzett NB I-es góljai

2020. június 21.: Kaposvári Rákóczi–Kisvárda Master Good (1–2)


2020. október 24.: MTK Budapest–Kisvárda Master Good (1–1)



A borítófotón: Kovácsréti Márk (a labdával) a Paks ellen kezdte és a Paks ellen zárta a kisvárdai színekben lejátszott NB I-es meccseinek sorát

Fotó: Móricz Csaba


Következő mérkőzés
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Budapest, Groupama Aréna
2021-07-31 17:00
OTP Bank Liga, 1. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
Kisvárda Master Good
5-1
4-0
Paksi FC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2021-05-09 17:00
OTP Bank Liga, 33. forduló
Master Good
Kiemelt támogatónk