Emeléssel ért véget a zuhanás

2021-03-07 21:31:00
Kisvárda FC

Úgy szereztük a győztes gólt, hogy már nem legyen idő a válaszra – HELYSZÍNI BESZÁMOLÓ

Hej Viktor combizma megsérült, így a Puskás Akadémia ellen már stabilnak tűnő védelmen kénytelen volt változtatni a szakvezetés, a védelem bal oldalára visszakerült a brazil Matheus Leoni. Az egy szem csatár a születésnapját ünneplő Driton Camaj volt, a mögötte játszók sorában is több változás történt az elmúlt hetek csapatához képest.

Hiába, mindent be kellett vetni, hogy véget vessünk a mélyrepülésnek. Elkísérte a csapatot a sérült kapitány, Lucas is, aki bár gipszcsizmában nem rúghatott gólt, mint korábban kétszer is ebben a stadionban, de együtt lélegzett a csapattal, ott volt a társak között a meccs előtt és a szünetben is.

Az első félidőt követően nem teljesen elégedett arcokkal találkozhatott, mert bár a stabilitás már az őszit idézte, a labdabirtoklás is rendben volt, de a kínálkozó lehetőségek ellenére sem jött össze a gól. Az ezúttal balról befelé játszó Claudiu Bumba távoli lövése állította leginkább próbatétel elé Tomás Tujvelt, illetve az első játékrész hajrájában szögletekből, szabadrúgásokból sikerült veszélyeztetni, de gólnélküli állással vonultak szünetre a csapatok.

A második játékrész hektikusan alakult, hol az egyik, hol a másik csapatnak akadtak fölényt eredményező periódusai. A Honvéd kezdett jobban, sikerült megúszni néhány veszélyes beívelést, majd a játékrész derekán a Kisvárda volt veszélyesebb. Ötvös Bence beívelése éppúgy behullhatott volna a hosszú sarokba, mint egy hete a budafokiak góljánál (a léc kisegítette a Honvéd kapusát), Szlobodan Szimovics szöglet utáni fejese pedig épphogy elkerülte a kaput. Aztán Dombó Dávid hárított egy fontosat Kocsis Dominik (ezzel a vezetéknévvel mi más lehetne az ember beceneve Kispesten, mint a nagy elődnek számító névrokoné – Kocka) közeli lövését követően, a csereként beálló Horváth Zoltán lövését blokkolták, Bumbáé pedig Tujvel ölében halt el.

Nem tudtuk eldönteni, hogy lassan vagy gyorsan megy-e az idő – annak függvényében, hogy közelinek tűnt-e a győzelem vagy már aláírtuk volna az ikszet. A végén inkább az utóbbihoz voltunk közel, hiszen nyomott a Honvéd, amikor a kétperces hosszabbítás utolsó pillanataiban a csereként beállt Jaroslav Navrátil kapott remek átadást Leonitól, és a kapuba emelte a labdát. Slussz, passz, újrakezdésre már nem is maradt idő.

A legutóbbi győzelemhez, a ZTE elleni február 13-i diadalhoz hasonlóan megint úgy szereztük meg a győztes gólt, hogy az ellenfélnek már ne legyen ideje válaszolni. Ez most azért is fontos volt, mert a Honvéd az előző két meccsét előbb egy-, majd kétgólos hátrányból nyerte meg. Megszakadt a három vereségből és ugyanennyi meccsen át tartó szerzett gólnélküliségi sorozatunk, ami által egy kis levegőhöz jutottunk.

De csak akkor, ha nem kell újra ennyit böjtölni a következő jó eredményért!


OTP BANK LIGA: 25. FORDULÓ

BP. HONVÉD­–KISVÁRDA MASTER GOOD 0–1 (0–0)

Új Hidegkuti Nándor Stadion, zárt kapuk mögött, v.: Andó-Szabó (Kóbor, Márkus T. – Bogár, Szilágyi S.)

HONVÉD: Tujvel – Uzoma, Batik, Lovric, Tamás K. – Hidi P. – Nagy D. (Kocsis D., 79.), Nagy G. (Szendrei N., 67.), Zsótér, Balogh N. – Gazdag. Vezetőedző: Horváth Ferenc

KISVÁRDA: Dombó – Melnik, Prenga, Ene, Leoni – Szimovics – Sassá (Navrátil, 70.), Zlicsics, Ötvös (Karabeljov, 87.), Bumba – Camaj (Horváth Z., 71.). Vezetőedző: Supka Attila

Gólszerző: Navrátil (0–1) a 92. percben


A gól története

92. perc: Zsótér végzett el szabadrúgást a kisvárdai térfél közepéről. Beívelése után Leoni fejelte ki a labdát a tizenhatoson belülről, majd már a büntetőterületen kívül Zlicsics fejelte tovább Bumbához, aki balra játszotta a tovább sprintelő Leonihoz. Brazil balhátvédünk estében a meglóduló és Zsótért lefutó Navrátilt indította, ő pedig a kapujából kifutó Tujvel felett 20 méterről jobbal kapura emelt, és a labda az ötösön belül lepattant, majd mielőtt Zsótér utolérhette volna, a jobb alsó sarokban kötött ki, 0–1.


Következő mérkőzés
Kisvárda Master Good
Debreceni VSC
Kisvárda, Várkerti Stadion
2024-03-30 14:30
OTP Bank Liga, 26. forduló
nap
óra
perc
mp
van még hátra a kezdőrúgásig
Legutóbbi mérkőzés
MTK Budapest
2-1
2-0
Kisvárda Master Good
Budapest, Új Hidegkuti Nándor Stadion
2024-03-17 17:30
OTP Bank Liga, 25. forduló