Elrajtol az U17-es pontvadászat

2021-08-27 14:59:49
VLA

Csapatunk az első fordulóban a Sényő-Carnifex együttesét fogadja

Hétvégén U17-es csapatunk hazai környezetben kezdi meg a 2021/22-es szezont, méghozzá ismét a Regionális bajnokság Észak-Kelet csoportjában, ugyanis az előző idényben a feljutást kiharcoló csapat idén U19-es korcsoportba lépett, kisebb korcsoportban pedig nem történt feljutás, így szerepelnek U17-eseink ismételten ebben az osztályban. Ellenfelünk a jólismert megyebeli Sényő utánpótlás csapata lesz, akiket az előző kiírásban hazai pályán és idegenben is sikerült magabiztosan és fölényesen legyőznünk. A találkozó szombat 10 órakor veszi kezdetét a várkerti sporttelepen.

„Az első bajnoki mérkőzésünkre igyekeztünk a körülményekhez képest megfelelően felkészülni, a sorsolás szeszélye folytán azzal a csapattal kezdünk, aki ellen az előző bajnoki szezonunkat befejeztük. Célunk a jó rajt és a győzelem – nyilatkozta a nyitófordulót megelőzően Révész Csaba vezetőedző.



MLSZ REGIONÁLIS U17 ÉSZAK-KELET CSOPORT, 1. FORDULÓ

Szombat, 10.00: Várda LA–Sényő-Carnifex FC


Latest match
Kisvárda Master Good
3-1
1-0
MTK Budapest
Kisvárda, Várkerti Stadion
2023-11-25 14:45
OTP Bank Liga, 14. forduló